Elítélték Haríri feltételezett gyilkosát
A radikális Hezbollah tagját terrorcselekmény és többrendbeli gyilkosság elkövetésében találták bűnösnek.
A radikális Hezbollah tagját terrorcselekmény és többrendbeli gyilkosság elkövetésében találták bűnösnek.

Ha nem rendelik el a karantént, a kórházak nem fogják bírni a fertőzöttek növekvő számát.
Kijárási tilalmat rendelhetnek el, gyűléseket tilthatnak be, cenzúrázhatnak.
A libanoni származású kórház-főigazgató a hatalmas robbanás után azonnal hívta a rokonait.

A libanoni fővárosban 601 történelmi épület rongálódott meg az augusztus 4-i robbanásban, közülük 70 összedőlhet

A Libanon fővárosában, Bejrútban múlt héten bekövetkezett pusztító robbanás okát máig nem sikerült tisztázni.

– Nem mehetnek tovább úgy a dolgok, mint korábban – közölte a Bejrútba látogató Heiko Maas.

Libanon állam- és kormányfőjét is figyelmeztették júliusban a raktárban tárolt ammónium-nitrát miatt.

Megrohamozta a tömeg a bejrúti parlamentet, a hadsereget is kivezényelték.

A Bejrútban segítő magyar mentőcsoport orvos igazgatója a helyszínről nyilatkozott lapunknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Február 20-ig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.