Újabb ország engedélyezné 16 éveseknek a nemváltást
Nem Svédország az egyetlen európai ország, amely új jogszabályokat javasol a nemek jogi megváltoztatására.
Nem Svédország az egyetlen európai ország, amely új jogszabályokat javasol a nemek jogi megváltoztatására.

DeSantis azt mondta, hogy ami az R House-ban történt, az nincs összhangban Florida állam törvényeivel és politikájával.

Tiltakozó petíciót indított az Egészségügyi Világszervezet (WHO) törekvései ellen a CitizenGO, amely az embereket meghatározó legfőbb tényt próbálja aláásni.

A genderideológia alapja tudománytagadásból származik az elemző szerint.

Európában még az sem biztos, ami tegnap történt.

A Pride kedvéért áll kamera elé a momentumos politikus.

Úgy eszi be magát életünk valamennyi területébe a genderideológia és propaganda, mint ahogy a béka fő meg lassú tűzön fazékban.

Választani kell a generációk harca és a „gyengédség forradalma” között.

Graffitik egy lyoni katolikus könyvesbolt falán: mindörökké LMBTQ, Isten halott!

Jobb lenne a világ a Verhofstadt- meg a Timmermans-féle gazemberek „demokráciája” nélkül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Bár a volt igazságügyi miniszter egyelőre jól érzi magát civilként, politikai közösségéből sokan ragaszkodnak hozzá.

A magyar miniszterelnök egy kis videót osztott meg közösségi oldalán a csütörtöki, Kossuth téri ünnepi műsorból.

Minden vármegyében megszűnik a korábbi száraz időszak miatt elrendelt korlátozás.

A Tisza Párt határozottan Ukrajna-párti és határozottan Európa-párti az EP-képviselő szerint.

Megsérült tizenkét másik ember.

A minisztérium szerint a támadásokat oroszországi polgári célpontok elleni „terrortámadásokra” válaszul indították.

Egy ember, aki megváltoztatta Írország sorsát.

Sergio Mullor szövetségi kapitány a nehézségek ellenére történelmi tettre készül.

Szeptembertől az Egyesült Államok mind az 50 szövetségi államában bevethető a Belbiztonsági Különítmény, aminek feladatai közé tartozik a szervezett bűnözői csoportok elleni fellépés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.