Orbán Viktornak Madridban is szurkolnak + videó
A madridi piacozás közben többen megszólították a miniszterelnököt.
A madridi piacozás közben többen megszólították a miniszterelnököt.
Orbán Viktor is jelen van a találkozón.
A csendőrség a marokkói terrorelhárítókkal, valamint az európai hatóságokkal együttműködésben tizenegy embert tartóztatott le.
The party alliance could gain increasing influence in Europe.
Egyre nagyobb teret nyerhet Európában a pártszövetség.
A spanyolországi régiót sújtó történelmi viharnak és az azt követő áradásoknak több mint kétszáz halottja, és még mindig legkevesebb negyven eltűntje van.
A kínai elnök Spanyolország konstruktív közreműködését kérte az EU és Kína közötti kereskedelmi viták megoldásában.
Állítólag azért bántalmazták a diplomatát, mert saját anyanyelvén beszélt Madridban.
Isabel Díaz Ayuso nem ért egyet a szocialista kormány befogadáspolitikájával.
A csoport tagjai volt, hogy húszezer eurót kértek el fejenként a bevándorlóktól azért, hogy Spanyolországba vagy Európa más országaiba juttassák el őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Mindig ilyen gyilkosság történt, mindig ilyen gyilkosság történik. Bámulj csak a múltba. Ezek ugyanazok. 1793 óta…
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
A Tisza Párt elnökét még az RTL is számonkérte az eset miatt.
Lionel Messi Vanczák Vilmos óta nem találkozott magyar focistával a pályán.
Megszorítások, reálbércsökkenés, magas infláció és várható fogyasztáscsökkenés – ez bontakozik ki Romániában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.