Már gyűlnek az idei búzaadományok
A szervezők minden Kárpát-medencei gazda jótékonyságára számítanak, a búzát húsz malomban őrlik majd meg.
A szervezők minden Kárpát-medencei gazda jótékonyságára számítanak, a búzát húsz malomban őrlik majd meg.

Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió közös agrárpolitikájára – mondta a Magosz elnöke.

A NAK és a Magosz ebben az évben is számít a magyar gazdatársadalom jótékony adományaira.

Most mindennél nagyobb szükség van a Kárpát-medencei magyar gazdák összefogására.
Négymillió földtulajdonos van Magyarországon, de csak 200 ezer gazdálkodik, és az 50 százalékuk bérli a földet – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfő reggel az M1 aktu
Már látható a budapesti Szent István-bazilikában a Kárpát-medence aratókoszorúja, amelyet augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten is megtekinthetnek az érdeklődők.
A kárpátaljai magyar gazdáknak és a kárpátaljai magyaroknak tudniuk kell, hogy a nemzet egyre gyarapodó ereje ott van mögöttük, és velük együtt érez az egész Kárpát-medence magyarsága.
Meghaladta a 600 tonnát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés keretében összegyűjtött búzaadomány mennyisége tavaly – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke szerda reggel az M
A szövetkezeti formában dolgozók hajlamosabbak a kollektív gondolkodásra – hangsúlyozta Kósa Lajos országgyűlési képviselő (Fidesz), az Országos Szövetkezeti Tanács (OSzT) elnöke egy eseményen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.