Káel Csaba: Nagy az érdeklődés a magyar film iránt
Magyar versenyfilm nélkül is nagy az érdeklődés a magyar film iránt a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) és a szemlével párhuzamosan zajló filmipari vásáron.
Magyar versenyfilm nélkül is nagy az érdeklődés a magyar film iránt a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) és a szemlével párhuzamosan zajló filmipari vásáron.

Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet.

A filmügyi kormánybiztos kiemelte: a szakma elkezdett olyan szervezeti formát ölteni, amelyben rendszerszerűen születhettek meg filmek minőségi kontrollal, így esélyesként indulhattak fesztiválokon.
Az új rendszerben elmosódnak majd a különbségek a játék- és tévéfilmes műfajok között, ahogy ez az egész világon megfigyelhető, jó példát mutatnak erre a Netflix sikerei.
Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-díjra jelölt Jób lázadása című alkotásának teljes körűen felújított változata először lesz látható mozivásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a december 12-i díszbemutatón Kabay Barna rendező, Petényi Katalin forgat
FOMO – Megosztod, és uralkodsz címmel készült el Hartung Attila első nagyjátékfilmje, mely szinte dokumentumfilmes jelleggel tárja elénk a Z generáció világát.

Hiánypótló a Magyar Nemzeti Filmarchívum három DVD-ből álló kiadványa. Az első a 60-as, a második a 70-es, míg a harmadik a 80-as évek legfontosabb rövidfilmjeit tartalmazza.

A Women and Hollywood nevű szervezet petíciót indított, hogy a kevesebb mint húszezer aláíróra hivatkozva fellépjen a szerintük „rasszista, homofób és nőgyűlölő” világsztár elismerése ellen.

Eperjes Károly Kossuth-díjas színésszel beszélgettünk a színész felelősségéről, a magyar film helyzetéről és az egyetemes identitásról.

Három szabadon megtekinthető filmmel ünnepli a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum a harmincas évek első számú magyar sztárrendezőjét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

A Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral beszélget Németh Balázs.

Az előadó dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogfogyasztás – emlékeztetett Horváth László.

Forgalmi és közlekedési információk csütörtök reggel.

A pénz Ukrajnába és adósságtörlesztésre menne.

Óriási a korrupciós botrány.

Minden idők legsúlyosabb ukrán korrupciós botránya.

A black friday egy olyan időszak, amelyben különböző kereskedők különböző időtartamra és termékkörökre vonatkozó akciókat váltogatnak.

A felek áttekintették a „Digitális Üzbegisztán 2030” nemzeti program keretében megvalósuló partnerségi lehetőségeket is.

Nem csillapodnak az indulatok Lamine Yamal műtétje körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.