Jól kezelhető a válsághelyzet
Parragh László: Nagy a jelentősége, hogy stabil felhatalmazású, működőképes kormánya marad az országnak.
Parragh László: Nagy a jelentősége, hogy stabil felhatalmazású, működőképes kormánya marad az országnak.
Nem kedvez a háború a nemzetközi és a magyarországi gazdaságnak, ezzel együtt megőrizhető a hazai növekedés.
Felzárkózunk vagy leszakadunk: „csak” ennyi a tétje az országgyűlési választásoknak.
Varga Mihály is előkapta a legendás hetest, sőt rá is triumfált.
A 2010 utáni kormányzatok a gyermekes családokat, s azok lakáshoz jutását oly mértékben támogatják, amely példaértékű világméretekben.
A hitelminősítő közgazdászai szerint előbb-utóbb lesz megállapodás a kormány és az Európai Bizottság között a források folyósításáról.
– Látszik, hogy a keleti és nyugati vállalatok egyaránt fontos befektetési célországként tekintenek Magyarországra – mondta Menczer Tamás.
A magyar gazdaság a járvánnyal terhelt időszakban elég gyorsan újraindult. Ez nem sikerült minden országnak, ahogy az Európai Unió egészének sem.
Az Orbán-kormány 2010-től jelentős eredményeket ért el a szegénység visszaszorításában.
Az előrejelzés több mint 2 százalékponttal haladja meg a szervezet májusi várakozását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.