Ha a kilátásokat nézzük, akkor a növekedés fenntartható lesz a továbbiakban is, bár a körülmények nem kedvezők. A Magyar Nemzet a minap beszámolt a Nemzetközi Valutaalap előrejelzéséről. Megírtuk, hogy a szervezet szerint a kelet-közép-európai régióban Magyarország és Lengyelország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést. Az elemzők azzal számolnak, hogy a magyar bruttó hazai termék az idén 3,7 százalékkal, jövőre pedig 3,6 százalékkal nő. A Kopint-Tárki pedig mérsékelten, egy százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett öt százalékról négy százalékra. A bővülésnek több összetevője van, több húzóágazata van a gazdaságnak, nem lehet leírni az építőipart sem, ahogy a kiskereskedelemben is kitartó növekedésre utalnak az eddigi adatok.
Az utóbbi területen a kiugró adatot egyértelműen támogatta az adó-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a hathavi fegyverpénz, valamint a kiemelkedő, 13 százalék feletti bérdinamika, melyhez társult a foglalkoztatás gyors bővülése. A szakértők azzal számolnak, hogy a következő hónapokban folytatódhat a fogyasztás éves alapú bővülése. Azaz: ez a terület egész évben támogatja a gazdaság növekedését.
Magyar gazdaság jövője
A beruházások szintén hozzájárulnak az idei erősödéshez , új kapacitások állnak a közeli és a távolabbi jövőben működésbe. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrégiben arról beszélt, hogy szükség van az erős gazdaságra, mert amikor azt lehetett hinni, hogy lesz egy kis nyugalom, akkor kitört a háború a szomszédban, ennek pedig kezelni kell a következményeit. Úgy fogalmazott, hogy a jó gazdasági teljesítményben nagy szerepe van annak az 1434 vállalatnak, amelyek a kormány robusztus beruházásösztönzési programjában 1700 milliárd forintnyi beruházás megindításáról döntöttek az utóbbi két évben, így megmentve 270 ezer munkahelyet. Kiemelte: a magyar tulajdonú cégek mára megerősödtek annyira, hogy az említett, fejlesztéseket meghirdető társaságok mintegy nyolcvan százaléka közülük került ki. Itt ér össze a növekedés és a beruházások pillére a harmadik alappal, a foglalkoztatással.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!