Magyargyűlölő komprádorok
A következetesség és szavahihetőség nem erénye sem Gyurcsánynak, sem a baloldalnak.
A következetesség és szavahihetőség nem erénye sem Gyurcsánynak, sem a baloldalnak.
Lassan összeáll az a cinikus sakkjátszma, mely az 1990-ben Marosvásárhelyen az új román hatalom által kiprovokált véres pogrom mögött húzódott.
Majnek Antal a technikatanár szerzetesekről, a kárpátaljai magyarellenességről és a KGB utódjáról.
A baloldali Momentum elnöke, Fekete-Győr András ismét hitet tett korábbi magyarellenes megnyilvánulásai mellett egy rádióinterjúban.
A Szovjetunió bukása óta nem volt annyira feszült Magyarország és Kárpátalja a viszonya, mint napjainkban.
Tito partizánjai 1944 októbere és 1945 tavasza között legalább harmincezer magyarral végeztek vadállati kegyetlenséggel a Bácskában.
Száz évvel ezelőtt ketten is halálbüntetést kaptak a volt kormányfő gyilkosai közül.
A videófelvételen látszik, hogy a bukaresti játékosokat sem zavarták az uszító megnyilvánulások.
Száz év elteltével üdvözítő lenne, ha Románia az ott élő magyarságot is saját polgárainak tekintené.
A magyar balliberális média már egy évtizede harsogja azt, hogy „Románia lehagy vagy már le is hagyott minket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
ELEMZŐI HANGERŐ – Egyértelmű az összejátszás az uniós vezetés és a hazai ellenzék között.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.