Fekete március – amikor baltával rontottak a magyarokra

Nem sokáig tartott az 1989. decemberi, romániai forradalmat követő nemzeti egység keleti szomszédunknál. Hamar felszínre törtek az előző rendszer erői, magukat ügyesen átmentő csoportjai.

Marosvásárhely ebben az időszakban kulcsfontosságú városnak tűnt a magyar identitás bármely megnyilvánulására hisztériakeltéssel reagáló. már 1990 januárjától nyílt magyarellenes kártyákkal játszó új bukaresti hatalmi klikkek számára.

A „székely fővárosban” ekkor 164 445 lakosából 51,4 százalékot tettek ki a magyarok (2011-ben azonban ez az arány már csak 46,7 százalék volt, és az összlakosság is 150 ezer főre csökkent).

A magyarellenes fordulat

Az 1990-es év elejének éles belpolitikai fordulatát jelezte Ion Iliescu január 25-i televíziós beszéde. Az államelnök már szeparatizmusnak nevezte a magyarok azon törekvéseit, hogy visszaállítsák a magyar tannyelvű iskolahálózatot, holott a Nemzeti Megmentési Front január 7-i programja ezt még teljesen jogosnak nevezte. Ezt követően a román sajtóban mindennapossá váltak a magyarellenes, a kisebbséget gyakran szeparatizmussal és Erdély elszakításának kísérletével vádoló uszító cikkek a román sajtóban. Olyan, soha meg nem történt, erdélyi magyarok által elkövetett atrocitásokról számoltak be, melynek az elszenvedői ott élő románok voltak – derül ki többek között Miholcsa Gyula dokumentumfilm-sorozatából (Marosvásárhely fekete márciusa, 2010.)

A forradalom után a megyei tanács megalakulása két fordulóban történt, tudniillik megpróbálták megakadályozni azt, hogy Király Károly, a magyarok és a románok által leginkább támogatott jelölt köré olyan embere kerüljenek, akik az ő politikai hitvallását támogatják. Király ezt a törekvést megtorpedózta azzal, hogy a két forduló között összegyűjttette a mandátummal rendelkező embereket, hogy azok válasszanak a Nemzeti Megmentési Front Maros Megyei Tanácsban – ismerteti a a dokumentumfilmben az előzményeket Kincses Előd ügyvéd, Tőkés László korábbi védője a Ceauşescu-korszak idején s későbbi református püspök ellen indított kilakoltatási perben.

Király Károly neve a hatalommal való szembeszállás, a csöndes ellenállás jelképévé vált a Ceauşescu-rezsim idején. Miholcsa Gyula filmjéből kitűnően követhető, levezethető Bukarest hatalmi technikája: a forradalom alatt a megye első emberének megválasztott Király Károlyt, megtették a Nemzeti Megmentési Front alelnökének – gyakorlatilag eltávolítva őt Maros megye éléről. Kincses Előd, aki 1990. január 2-ától Király Károly utódaként a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke lett, elmondja: nyitott kérdés marad, mi történt volna, ha a következő száz napban Király pozíciójában marad. Különféle hatalomtechnikai játszmákkal elérték, hogy a kommunista hadsereg egy nyugalmazott tisztje, Ioan Judea lett a Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke.

Ülősztrájk az egyetemen

Az eredetileg teljesen magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet a kommunista diktatúra idején fokozatosan elrománosították anélkül hogy az állam megváltoztatta volna az eredeti, így elvileg érvényben levő törvényrendeleteket. Az orvosi fakultásra felvett magyar diákok számát húsz alá sorvasztották. A rendszerváltás jelentette volna az utolsó lehetőség e folyamat leállítására. A megalakult Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség már szervezett formában lépett fel az eredeti állapot visszaállításáért.

Csakhogy a Ceauşescu-rendszerben politikailag kompromittált, s most eltávolítás előtt álló tanárok feltüzelték a román diákokat, azt terjesztve közöttük, hogy „utánunk ti következtek”, hogy a magyarok majd őket ki fogják rakni. A több hetes eredménytelen tárgyalások után a magyar diákok 1990 márciusának elején ülősztrájkba kezdtek az egyetem folyosóin. Követeléseik kiterjedtek az országos, anyanyelvű oktatás megszervezésére, beindítására is.

Utólag már az is átlátható, hogy a szatmárnémeti, majd marosvásárhelyi provokációk, melyek egy kaptafára készültek (más régiókból odahozott, leitatott csőcselékkel terrorizálnak egy települést), a későbbi úgynevezett bányász-járások főpróbái voltak.

Provokációk sorozata a nemzeti ünnepen

Szatmárnémetiben a magyarok bejelentették, hogy március 15-én a Bălcescu-szobornál rendeznek emlékünnepséget. A Vatra Românească erre a hírre március 14-én tiltakozó gyűlést hirdetett, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták: megakadályozzák, hogy a magyarok megünnepelhessék március 15-ét. Másnap megszállták a Bălcescu-szobor környékét. A magyarok erre a katolikus székesegyház udvarán koszorúztak. A soviniszta román tömeg megrohamozta a magyar ünneplőket, megzavarták a koszorúzást, egy embert megvertek.

Akasztani akartak egyetlen Gy betű miatt

Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor-lakónegyedben, amiben többségében románok laktak, elkezdődtek az első erőszakos cselekmények. Tulajdonképpen ez az események kiindulópontja. Részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását.

A patikára, ahol természetesen szerepelt a román felirat is, az ott dolgozók az akkor még magyar többségű városban ki akarták írni magyarul is, hogy „Gyógyszertár”.

Pillanatok alatt több száz fős, magyarellenes érzelmű tömeg verődött össze, másokat bántalmaztak, lakásokba hatoltak be, letépték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is. A tömegbe belehajtott egy ittas román férfi, de szándékosan elferdítve magyar provokációnak mondták.

Március 17-én az RMDSZ Elnöksége nyilatkozatban tiltakozott a magyarellenes provokációk ellen, amelyek Szatmárnémetiben, majd Marosvásárhelyen történtek. Marosvásárhelyen Tőkés László és a magyarokat pártoló, román színházigazgató, Smaranda Enache ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, s kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak.

Március 17–18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy 400 fiatal gyűlt össze. Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében Emil Iovanescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Românească szervezetről.

A nyilatkozatban szolidaritást vállaltak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával. Az állásfoglalás leszögezte, hogy február 10-én a magyar kisebbség békés tüntetést tartott, kollektív jogainak érvényesítésért, erre válaszolva a Vatra Romaneasca soviniszta, erőszakos (dorongok, kések) ellentüntetést szervezett. A Vatra által kezdeményezett megmozdulások több esetben fasisztoid jelleget öltöttek. A MISZSZ kérte a kormány állásfoglalását.

A posztkommunista hatalom válasza nem sokat késlekedett.

Tömeges lincselések a székely fővárosban

Március 19-én a román soviniszta tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok ellen. A környékről (főleg a Görgény völgyéből: Libánfalváról, Görgényhodákról) 13 busszal hozta be a Vatra Românească a zömében ittas tüntetőket, akik először letéptek minden magyar feliratot (még a Bolyai utca névtábláját is), követelték, hogy a Marosvásárhelyi Rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait.

A helyzetet látva Kincses Előd Maros megyei alelnök lemondott, engedve a nyomásnak. Ezután a felbőszült csőcselék megtámadta a magyar nemzetiségűeket, majd az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal kezdte ostromolni.

Mintegy 75 fő magyar rekedt az épületben, köztük a híres író, Sütő András is. A rendőrség a segélykérő telefonhívások után sem sietett a védelmükre.

Később a helyszínre érkeztek a rendőri és katonai egységek, amelyek parancsnoka, Ioan Judea ezredes személyesen garantálta Sütőnek és a bennrekedt magyaroknak a szabad elvonulást. Azonban, amikor az ostromlottak kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal támadta meg őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő Andrást és pár társát összeverték, a híres író az egyik szemére megvakult, több bordája eltört, a bal karja zúzódást szenvedett. Teherautóval szállították Bukarestbe, majd onnan a budapesti Honvéd Kórházba.

Kiprovokált összecsapások, halottakkal

Március 20-án óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére. Pár óra alatt több tízezren gyűltek össze, igazságot követelve. Közben nagy hangerővel hangzott a „Gyilkosok, gyilkosok!”, illetve a „Most, vagy soha!”. Követelték Kincses Előd visszahelyezését az alelnöki székbe, valamint az előző napon történt brutalitás kivizsgálását.

A délelőtti órákban csupán pár tucat román ellentüntető sorakozott fel az óriási magyar tömeggel szemben, atrocitás nem történt. Hiába várták, hogy az elnök, Ion Iliescu jöjjön Vásárhelyre.

A déli óráktól elkezdtek gyűlni a tér túloldalán a románok is. A tömeg, illetve a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adása is többször kérte – román nyelven is –, hogy a katonaság avatkozzon közbe. Ezután este fél hat táján buszokkal ismét megérkeztek a Görgény-völgye, Szászrégen, Déda, Radnót és Torda környékéről a felfegyverzett és tervszerűen beszállított parasztok, mintegy 8 autóbusszal, valamint számos teherautóval, autóval. Szinte mindenkinél fegyver (kasza, vasvilla, fejsze) volt. A magyarok csupán puszta kézzel védekeztek.

A románok városba történő beszállítását követően pillanatok alatt elszabadult a pokol. A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. Már majdnem teljesen kiszorult a magyar tömeg a térről, amikor elérték a polgármesteri hivatal előtti padokat. Ezeket villámgyorsan szétkapták és a hosszú fadarabokkal visszaverték a románokat. A sikeres védekezés után állóháború kezdődött, amit Szászrégen irányból nagy sebességgel a magyar tömegbe hajtó teherautó tört meg.

Ekkor már Marosvásárhelytől északi irányban is történtek atrocitások, őrtüzek égtek a környéken. Számos Marosvásárhely környéki magyar többségű településen blokád alá vonták a bevezető utakat az ott lakó magyarok, mivel értesültek a brutális marosvásárhelyi eseményekről, valamint a Görgény-völgyi beszállított parasztok is megálltak a falvaikban és bántalmazták a helyieket.

Észlelték továbbá, hogy a rendőrség és a katonaság is tevőlegesen segíti a román támadókat, a román hadsereg egységei körbezárták a várost és csak a szervezetten érkező románok buszait engedték át. Válaszul erre a falusiak kiépítették a blokádokat, valamint a románok buszaira Molotov-koktélokat dobtak. Az útra kihúzott boronákkal és kidöntött fákkal számos járművet sikerül feltartóztatni, megakadályozni beözönlésüket a városba.

A magyar ellentámadás hírére Victor Stănculescu utasította Constantin Cojocarut, hogy lépjen közbe, így Cojocaru tábornok parancsára este 6 órakor megérkezett Marosvásárhelyre a román hadsereg, a harckocsik azonban nehezen jutottak be a főtérre a magyarok által emelt barikádok miatt. Kincses kérte a magyarságot, hogy engedje át a páncélosokat. A tömeg nagy nehezen átengedte a harci járműveket. A tankok felálltak egy hosszú egyenes oszlopba, széles senki földjét teremtve ezzel. A katonák azonban bennmaradtak a járművekben, meg sem próbálták elejét venni az újabb összecsapásoknak.

Közben mindinkább fokozódtak az utcai harcok, a főtéren minden kézbe eső tárgyat felhasznált a két fél, a románok oldaláról Molotov-koktélok is repültek. A magyar tömeg létszáma egyre apadt, mivel a nőket és gyerekeket hazaküldték, illetve bemenekültek a városháza épületébe. Este 8 óra után 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű marosvásárhelyi cigányok érkeztek a Hidegvölgyből. Ekkor hangzott el a híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” – majd bekapcsolódtak ők is a harcba.

Ima a lánctalpak előtt

A túlnyomórészt a posztkommunista erők kezén lévő korabeli magyar média nem nagyon törte magát, hogy ismertesse az eseményeket. A hirado.hu egyik munkatársa írta az egyetlen helyszíni riportot a történtekről, ez a Magyar Nemzet 1990. március 29-i számában jelent meg. A Baltával a századvégen című cikkben többek között ez olvasható:

„A bejáratnál, ahogy visszatérek, látom: idős embert raknak a mentőbe, testét végighasították kaszával. A telefonhoz, gyorsan, föl kéne hívni Pestet. De már Vásárhelyre se nagyon lehet telefonálni. Elvágtak minket a külvilágtól. A szomszéd teremben egy kislány fekszik, egyre nehezebb a lélegzése. A telefonból a vonal hangja, aztán megszakad az is. Hét óra tíz. Tankok a Grand Hotel előtt, a Megyeszékhely felé tartanak. Felsorakoznak a park szélén, dübörgésüktől megremegnek az ablakok. Egy pap szól a mikrofonba: Isten kezében vagyunk. Ne felejtsétek el, hogy minden ember egyenlőnek született. Aztán egy másik hang: ne bántsátok a tankokat, minket védenek! Egyelőre mindkét oldal a tankokat hajigálja Molotov-koktéllal, nagy egyetértésben. A pap tovább beszél. Mi, Atyánk, ki vagy a mennyekben ... És az emberek imádkoznak, fönn az erkélyen és lenn, a tér közepén, szenteltessék meg a te neved. Van, akit ima közben ütnek le, de mondják, végigmondják az Igét.”

A székelyek rendet raknak

A döntő fordulat éjjel 22:45 tájékán történt meg, mikor is Nyárád menti és szovátai, botokkal, vasvillákkal felfegyverzett székelyek megérkeztek. A döntően idős, 60 év feletti embereket egy második világháborús magyar veterán, Márkus István vezette. Az ő vezetésével rohamozták meg a harckocsikon keresztül a Görgény-völgyieket a székelyek. A harc nem tartott túl sokáig, a románokat kiverték a főtérről. A támadás befejeztével a románok a Bolgár téren található autóbuszaikhoz futottak. A magyarok utolérték őket, a buszokat felgyújtották és megverték a belőlük kimenekülőket. A győzelmet a magyarok a himnusz eléneklésével ünnepelte, felhúzták a polgármesteri hivatal épületére a magyar zászlót. Még hajnalban a román hadsereg elit ejtőernyősei és egy gyalogos zászlóalja érkezett a városba.

Március 21-én megkezdődtek a letartóztatások, melyek kizárólag a Városháza előtti téren továbbra is demonstráló, ott maradó magyarokat érintették. A városban polgárháborús hangulatok uralkodtak. Kisebb csoportokba verődve román nacionalisták tettek fel kérdéseket az arra járóknak; akiket magyarnak ítéltek, azt bántalmazták. Számos magyar család leszedte ajtajáról névtábláját, zaklatástól tartva. A háztömbök bejáratát több helyen az ott lakókból szerveződött őrségek védték.

A Marosvásárhely környékén fekvő települések bejáratát a helyi lakosokból álló csoportok ellenőrizték, gyakran kellett alkalmi úttorlaszoknál megállni az átutazóknak.

A marosvásárhelyi összetűzéseknek öt (három magyar és két román) halálos áldozata, továbbá mintegy 300 sebesültje volt.

Az események után Marosvásárhely lakossága drámai módon csökkent, számos magyar nemzetiségű inkább elköltözött a környékről, sokan Magyarországra telepedtek át. A 2002-es népszámlálás szerint kb. 15 ezerrel fogyott a város lakossága 1990-hez képest, ami 10 százalékos csökkenés. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban. Az események igazi kivizsgálása a mai napig nem történt meg.

A történteket követően 43 magyar és roma nemzetiségű embert ítéltek el.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.