Kettétört kar

A Szovjetunió bukása óta eltelt három évtizedben soha nem volt annyira feszült Magyarországnak és északkeleti szomszédjának a viszonya, mint napjainkban. Hol egy iroda felrobbantásáról, a beregszászi ivóvízhálózat lehetséges megmérgezéséről, katolikus templomok elleni bombafenyegetésekről, hol az ukrán titkosszolgálat házkutatásairól olvashatunk. Kárpátaljai magyar értelmiségieket kérdeztünk az áldatlan állapotokról.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiégett központi irodája, amelyet ismeretlenek gyújtottak fel Ungvár belvárosában 2018. február 27-én. Kilátások Fotó: Nemes János Forrás: MTI/Nemes János

Egyelőre a nyílt uszításra nincs különösebb fogadókészség a többségi ukrán és ruszin társadalomban, de kisszámú szélsőséges is tud kellemetlenségeket okozni.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiégett központi irodája, amelyet ismeretlenek gyújtottak fel Ungvár belvárosában 2018. február 27-én. Kilátások
Fotó: MTI/Nemes János

Mise helyett bombariadó

Molnár János beregszászi római katolikus plébános, helynök megkeresésünkre elmondja, hogy egyházát először 2020. augusztus 20-án érte atrocitás, amikor egy állítólagos telefonos bombafenyegetés hatására a rendőrség körülzárta templomukat, és kereste az épületben a bombát. Jellemző, hogy a fenyegető annyit sem tudott, hogy náluk, Beregszászon aznap éppenséggel délután volt a mise, így aztán még annyi kellemetlenséget sem tudott okozni, mint Técsőn és Akna­szlatinán, ahol ugyanekkor szintén volt bombariadó, és az utóbbi helyszínen az embereknek el kellett hagyniuk a templomot mise közben.

– Bennem és híveimben ennek miértje csak egy óriási kérdőjel, mivel Kárpátalján évszázadok óta együtt élnek a különböző nemzetiségek, és mindig is büszkén vallottuk, hogy itt etnikai feszültségek nincsenek. Egyértelmű, hogy ez kívülről, mesterségesen hergelt dolog, amihez az itt élő nemzetiségeknek – legyen akár ukrán, román, magyar, szlovák, roma – nincs közük, és ez idegen mindenkitől.

A katolikus pap szerint inkább csak olyan emberek vevők a magyarellenességre, akiknek nincs személyes kapcsolatuk magyarokkal. A magyarsággal együtt élő ukránok és ruszinok többsége élesen elzárkózik ettől a viselkedéstől, szemléletmódtól, és elítéli a gyűlöletkeltést. A romló általános közérzet legfájdalmasabb következménye Molnár János számára az, hogy, mint mondja, nyájából egyre többen csomagolnak és költöznek Magyarországra:

– Hetedik éve vagyok Beregszászon, és azóta megszámolni sem tudom, hány többgyermekes család ment át. Hétről hétre azt hallom, hogy megyünk, mi is megyünk. Lehet, hogy ez a magyarellenes támadások mögöttes célja.

A Kárpátalja című hetilap újságírója, Váradi Enikő kollégáival megdöbbenve áll a legutóbbi időszak eseményei előtt, hiszen korábban nem volt arra példa, hogy a hatalom fegyveresei betörjenek egy közéleti szereplő családi házába.

– Legjobb tudásunkkal próbáltunk hírt adni az eseményekről, de a hatóságok nem adnak érdemi információt. Kérdéseinkre mindig az a válasz, hogy a vizsgálat folyamatban van. Persze nem lettek kivizsgálva a rongálások, nem derült ki, hogy kik vannak a magyar politikusokat kipellengérező plakátok mögött, és a robbantási fenyegetések ügyében is „vizsgálat folyik”.

Mint Váradi Enikő elmondja, korábban újságíró kollégái is felkerültek bizonyos listákra, amelyek alapján például félreállították és hosszasan várakoztatták, vegzálták őket a határon, amikor át akartak menni munkaügyben Magyarországra. A hétköznapi emberek között azonban nem érzékelhető etnikai feszültség. Nemrég még ő is az ungvári egyetem hallgatója volt, ukrán közegben tanult, de soha nem tapasztalt semmilyen hátrányt amiatt, hogy magyar. Szerinte helyben mindenki látja, hogy ez egy generált probléma, mint ahogy az is valószínű, hogy a mögöttes cél a megfélemlítés, nehogy bármilyen „elszakadás” gondolata felmerüljön a magyarokban. Ez azonban önmagában véve is logikátlan és helytelen felvetés, hiszen a magyar közösség számbelileg is túl csekély ahhoz, hogy ilyesmire még csak gondolni is lehessen, de senkiben nincs is ilyen szándék, bár egyes ukrán politikai erők mégis ezt próbálják hangsúlyozni. Ugyanakkor nagyságrenddel komolyabb problémák vannak az országban, elég, ha a gazdaságra tekintünk. Számára nyilvánvaló, hogy ez nagypolitikai játszma része, amelynek a magyarok csak elszenvedői, holott a magyarság mindössze azt szeretné, hogy azokkal a jogokkal, amelyekkel eddig élhetett, továbbra is élhessen.

– Az oktatási és a nyelvhasználati törvények által csorbulnak a kisebbségi jogaink, világos tehát, hogy mindezért fellépünk. De ennél többet senki nem akar. Az volna normális, ha párbeszéd alakulna ki a vitás kérdésekről ahelyett, hogy a magyar kisebbségen próbálják levezetni a mérgüket. S végre valóban elindulhatna az az érdemi munka, amelyről már annyit hallottunk, hogy legyen Kárpátalja sikertörténet mindkét fél számára – foglalja össze kárpátaljai kollégánk.

Gyerekek tévét néznek otthonukban a magyar többségű Asztélyon
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Nílus püspök reményei

Egy neve elhallgatását kérő nyilatkozó kárpátaljai görögkatolikus pap szerint érthetetlen, hogy miért nem képesek Kijevben rájönni arra, hogy amit a magyar állam tesz kisebb-nagyobb léptékű támogatásain keresztül, az csak Kárpátalját, az itt élő magyar közösséget próbálja se­gíteni, vagyis a támogatás nem több és nem kevesebb ennél. Hogyan volna ez szeparatizmus? – teszi fel a kérdést. A helyzet – mint mondja – óvatossá tesz mindenkit: kivel mit beszél telefonon, mit ír levélben. Mintha visszaköszönne a múlt… Pedig szerinte mindegy, mit csinálnak, mit mondanak, mert ha fogást akarnak találni valakin, akkor találnak.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita kárpátaljai hittestvérénél szabadabban foglal állást a kérdésben Hajdúdorogon. Mint mondja, hozzá nem jutott el olyan hír, hogy Kárpátalján megzavartak volna görögkatolikus szertartást, amint történt az a római katolikusoknál augusztus 20-án. Arról azonban tud, hogy egyes fiatal papokat üzenetekkel fenyegettek meg, és lehallgatják telefonbeszélgetéseiket, akik emiatt nem is mernek szabadon írni, telefonálni Magyarországra.

A görögkatolikusok helyzete egyébként meglehetősen kényes, mivel az ukrán nemzetállami törekvések az egyház tekintetében is testet öltenek. Tudott, hogy a kijevi érsekség a saját fennhatósága alá szeretné vonni a ma még közvetlenül a Szentszékhez tartozó, ezért önálló kárpátaljai püspökséget. A cél a Kijevből vezérelt nagy ukrán görögkatolikus egyház megszervezése.

– Amikor tavaly júliusban elhunyt Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye ungvári püspöke, Ferenc pápa már a temetés napján kinevezte apostoli kormányzónak az addigi helyettest, Luscsák Nílust. Ő már aznap hozzám fordult, és a segítségemet kérte, hogy emeljük fel a szavunkat nemzetközi színtéren és a Vatikánban is, hogy megmaradhasson a kárpátaljai egyház a maga függetlenségében. Kárpátalja saját történelemmel és hagyománnyal rendelkező entitás, amiről furcsa módon megfeledkeztek ukrán testvéreink – fűzi hozzá a metropolita, majd hozzáteszi: – Nílus püspök ránk nagyon számít, és mi segítjük is őt egyház-diplomáciai úton.

Kárpátalján a görögkatolikus a legnagyobb felekezet, és jellegzetessége, hogy soknemzetiségű közösség. Az ukrán és ruszin hívek után a legtöbb a magyar, de vannak románok, szlovákok, lengyelek és mások is. A kárpátaljai egyházmegye történelmi gyökerei semmilyen formában nem kapcsolódnak a Kárpátokon túli ukrán egyházhoz.

A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon lelkésze, Katona Viktória anyaországi magyarként közel két évtizede él Kárpátalján, ahol megtalálta élethivatását.

– Szeretek itt élni – bocsátja előre. – Nagydobronyban és a csapi gyülekezetben is teljesítek lelkészi szolgálatot, és soha nem ért bántás amiatt, hogy magyarul szólaltam meg. A mostani események persze felzaklatták az embereket. Az, hogy Beregszászban meg akarják mérgezni az ivóvízhálózatot, a közösségi oldalakon érkező hírek, a házkutatás meg a főiskolára való fegyveres behatolás bizony megrázott minket is az otthonban, mert nekünk is tanulnak gyerekeink a főiskolán. Elgondoltam, hogy ha ott vannak, az milyen hatással lett volna szegénykéim amúgy is traumatizált életére.

Kérdésünkre, hogy érte-e valamilyen támadás a szinte csak magyar hívekkel rendelkező református gyülekezeteket, Katona Viktória nemleges választ ad. Szerinte ez nagypolitika. Helyi szinten, az önkormányzatokkal, a gyámhatósággal változatlanul jó a kapcsolatuk, tavaly például 14 új gyerek érkezett az otthonba problémamentesen. Jelenleg 74 kitaszított, rossz családból kiemelt leánygyereket nevelnek.

Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai
Magyar Főiskola elnökét is támadások érték
Fotó: MTI/Nemes János

– Mi sosem néztük a származásukat. A folyosón most is ki ilyen, ki olyan nyelven beszél a másikkal, szükségszerűen megtanulják egymás nyelvét – magyarázza Viktória. – Persze természetes, hogy a magyar identitás erősebb lesz bennük, ha huzamosabb ideig a mi közösségünkben vannak, de a gyökereiket nem tagadjuk el egyiküktől sem. Folyamatos támogatást kapunk Magyarországtól egyházunkon keresztül, ahogy holland alapítónktól és más alapítványoktól is. Az anyaországi támogatások minden nemzetiség javára válnak, legutóbb lélegeztetőgépeket kaptak a kórházaink, mire kitiltanak egy kormánybiztost, aki segítséggel érkezett ide! Ha a külső szításra valóban gyűlölet lángja csapna fel az emberek között, az családi katasztrófák sorozatához vezetne, hiszen nem kevés a vegyes házasság. Imádkozom azért, hogy maradéktalanul helyreálljon a nemzetiségek és államok közötti összhang, amely csaknem húsz éve, amikor idejöttem, még megkérdőjelezhetetlen volt.