Magyargyűlölő komprádorok

A következetesség és szavahihetőség nem erénye sem Gyurcsánynak, sem a baloldalnak.

Érdemes újra és újra felidézni, hogy a vagyonához rablóprivatizáció révén jutott hozzá Fotó: Havran Zoltán

Gyurcsány Ferenc a felemás, torz magyar rendszerváltás állatorvosi lova. A zavarosban halászással, a kommunista hálózatban elfoglalt helyének köszönhető meggazdagodásával, a maga által is beismert sorozatos hazudozásával, a féktelen demagógiájával, a totális erkölcsi-politikai gátlástalanságával, a határokat nem ismerő magyarellenességével.

Hiába nyilvános és közismert a bűnlajstroma, nem mehetünk el szótlanul újabb és újabb verbális ámokfutásai mellett, a józan gondolkodású emberekre bízva az ítélkezést, átadva őt a választópolgárok méltó megvetésének. Nem választhatjuk az elegánsabb, a kényelmesebb utat, mert ez a diabolikus figura a moslékkoalíció legerősebb, legtekintélyesebb és nevetségességbe torkolló melléfogásaival együtt a legjobb retorikai képességekkel felvértezett figurája.

Hadd idézzek fel egy negyed évszázados erdélyi történetet. Tőkés László, mint tudjuk, a legújabb kori magyar történelem azon szereplője, akinek a pályáján nincs törés, aki ugyanazt képviselte, amióta feltűnt 1988-ban a közélet színpadán, midőn többedmagával tiltakozni mert a román diktátor, Nicolae Ceaușescu falurombolási terve ellen: a magyar szabadságeszmét, a megfélemlíthetetlenséget, a meg nem alkuvást, a kőkemény elvi következetességet, politikai program szintjén az erdélyi magyarság háromszintű autonómiáját. Nem véletlen, hogy a román hatalom igyekezett minden eszközzel tönkretenni, hitelteleníteni, politikai tőkéjét porrá zúzni.

Eme törekvésben a legaljasabb eszköz az volt, amikor Temesvár hősét, a román titkosszolgálat áldozatát megpróbálták – szekus eszközökkel – a Securitate együttműködőjének beállítani. Ugyanebben az időben, a kilencvenes évek közepén egy másik református pap, aki korábban a Securitate tényleges együttműködőjeként, Ceaușescu bukása előtt, 1989-ben beszállt abba a perbe, amelynek célja Tőkés László Temesvárról történő elmozdítása volt, valami módon ismét közéleti szerephez jutott. S ez az ember ahelyett, hogy örvendett volna annak, hogy bűneit sokan megbocsátották, s meghúzta volna magát, nagy garral ismét nekitámadt Tőkés Lászlónak, megint a román hatalomnak téve ezzel szolgálatot.

Hasonló arcátlanság jellemzi Gyurcsány Ferencet is. Aki élvezhetné az ebül szerzett milliárdok nyújtotta anyagi biztonságot, élhetne szép csendben abban a villában, amit eredeti tulajdonosaitól egy véres diktatúra kobzott el és juttatta felesége családjának birtokába. De nem. Ő közéleti szerepet vállal, és mindent elkövet azért, hogy miként elődei, ő is tönkretegye Magyarországot gazdaságilag, megszüntesse azt mint magyar országot, éket verjen magyar és magyar közé.

A következőkben hadd szorítkozzam főként arra, amit ellenünk, határon kívüli magyarok ellen tett.

Közismert tény, hogy a 2004-es népszavazás alkalmával gyalázatos módon azzal igyekezett az elszakított nemzetrészek ellen hangolni az anyaországi magyarságot, hogy a magyar állampolgárság birtokában elözönlik a megmaradt magyar területeket és tönkreteszik a szociális ellátórendszert. Mint ahogy az is közismert, hogy ugyanez az ember kitárná az ország kapuit minden hódító szándékkal érkező, beilleszkedni, dolgozni nem akaró, idegen betolakodó előtt.

Azt is tudjuk éppen Gyurcsánytól, hogy ő találta ki a 2002-es választási kampányban azt, hogy az Orbán–Nastase-egyezség ellen forduljon az MSZP (amely párt azelőtt épp ezen egyezség mielőbbi megkötését szorgalmazta), és riogasson 23 millió román munkavállaló inváziójával. Ebben egyébként benne volt már akkor Gyurcsány sajátos viszonya a matematikához, elvégre egy papíron 23 millió állampolgárt számláló országnak aligha lehet 23 millió munkavállalója. S benne volt Gyurcsányék viszonya a trianoni határokon kívül rekedt magyarokhoz is: nekik mi románok vagyunk, csak azért, mert olyan területen születtünk, amelyet száz éve a nagyhatalmak egy ellenséges államnak ítéltek. Érdekes kérdés, hogy ha netán Pápa szlovák fennhatóság alá kerül 1920-ban, akkor Gyurcsány magát szlováknak tekintené-e. Hallgatva egyik-másik nacionalista szlovák vezető magyarellenes kiszólásait, az igenleges válasz nem is teljesen abszurd feltételezés.

Arról már kevesebb szó esik, hogy 2005. szeptember 26-án, alkotmányellenesen, feles többséggel megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását. (Íme egy jogi trükk a sok száz közül, amely igencsak aktuális ma, midőn Gyurcsány emberei arról beszélnek, hogy győzelmük esetén fel kell függeszteni a jogállamot vagy hogy feles többséggel is felfüggeszthetik az alaptörvényt, amelynek a megváltoztatásához is minősített többség kell, ugyebár.) A 2005-ös döntéssel szétprédálták azt a történelmi lehetőséget, hogy Magyarország megkérje a támogatásának árát, az erdélyi magyarság autonómiájának intézményesítését szabva a román csatlakozás megszavazásának feltételéül.

Az európai egyesült államok megteremtésének hirdetése ügyes nyelvpolitikai húzás Gyurcsányék részéről. A választók jelentős részének Amerika még ma is megannyi pozitív asszociációk hordozója. És saját vágykivetítéseiket látják e programpontban, nem azt, hogy Magyarország felolvadna egy embertelen, abnormális, globalista, nemzeteket, hagyományt megszüntetni igyekvő, szörnyszülött hatalmi konglomerációban. Gyurcsányék veszélyességét éppen úgy nem saját erejük adja, mint ahogy elődeiket is egy idegen hatalom, a Szovjetunió ültette a nyakunkba. Most sem lenne semmi esélyük a Soros György által (is) megjelenített globalista hálózat, a kézivezérelt nemzetközi sajtó, az egyre brutálisabban cenzúrázott közösségi média nélkül.

Ezek komprádorok.

A saját közösség elárulói, a globalista világakarat közvetítői.

Az őszödi beszéd és a 2006. október 23-i rendőrterror is közismert, de arról kevés szó esik, hogy Gyurcsány az inkriminált beszéd nyilvánosságra kerülése után körbeszáguldotta a média különböző csatornáit, és a beismert megannyi hazugságot egy újabbal tetézte, azzal, hogy ő nem az MSZP és a saját hazugságai­ról beszélt. S nem akadt senki, aki visszakérdezett volna, felolvasva azokat a mondatokat, amelyeket akkorra már az egész ország ismert. Mondván, hogy „miniszterelnök úr, itt fehéren-feketén az áll, hogy önök hazudnak reggel, éjjel meg este, önök vetették be trükkök százait a választási győzelemért”. Apropó szakmai­ság, objektivitás és sajtószabadság, ugyebár.

Most ez az ember ismét fenyegetőzik.

Miután beígérte, hogy korunk egyik legjelentősebb művésze, Vidnyánszky Attila földönfutó lesz; miután Gyurcsány ifjabb s nem kétséges, minden tekintetben gyengébb kiadása bejelentette, hogy a jobboldali újságírókat eltiltaná a foglalkozásuktól a sajtó- és véleményszabadság nagyobb dicsőségére, most Gyurcsány azzal fenyegetőzik, hogy győzelmük esetén az ellenoldalnak nem lesz kegyelem.

A történelemből tudhatjuk, hogy bár a következetesség és szavahihetőség nem erénye sem Gyurcsánynak, sem a baloldalnak, de eme ígéretüket be fogják tartani, ha valaha kormányközelbe kerülnek.

A szerző jogász, politológus

(Borítókép: Havran Zoltán felvétele)