Fokozódik a magyarellenesség Romániában a választási év előtt
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint kemény időszak elé nézhetnek az erdélyi magyarok 2024-ben.
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint kemény időszak elé nézhetnek az erdélyi magyarok 2024-ben.
Kácer szlovák külügyminiszter szavai a visegrádi négyeknek is kárt okoznak.
Az orosz–ukrán háború első évfordulóján Kárpátalja magyarságának helyzetét vizsgáltuk meg. Az egyre súlyosabb jogfosztó intézkedések megrendíthetik az őshonos lakosság jövőjét.
Már nem csak a labdarúgó-mérkőzéseken gyűlölködnek a román drukkerek.
Egy kárpátaljai lakos elmondta lapunknak: a Baloga-klán politikai bosszúja áll az akciók hátterében.
Ukrajnának majd szüksége lesz olyan európai politikai döntésekre, amelyek Magyarország nélkül nem fognak megszületni – fűzte hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az ukránok nem vesznek figyelembe semmilyen figyelemfelhívást az európai államok részéről – hangsúlyozta a tárcavezető.
Megszokottá vált a magyarellenesség a Sepsi OSK labdarúgócsapat meccsein.
Viktor Baloga bejegyzésben rohant ki Magyarország ellen, de csak ködös állításokra futotta.
Mi a megmaradás népe vagyunk. Ráadásul magunkat éppen abban a szellemben marasztalva, amelyről Orbán Viktor az ópusztaszeri turulszobor avatásán beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
ELEMZŐI HANGERŐ – Egyértelmű az összejátszás az uniós vezetés és a hazai ellenzék között.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.