Szijjártó Péter összegezte a kínai elnökkel folytatott tárgyalások eredményeit + videó
Az alábbi fejlesztésekre lehet számítani Magyarországon a közeljövőben.
Az alábbi fejlesztésekre lehet számítani Magyarországon a közeljövőben.

A párt közleménye szerint soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy Európában kirobbanjon egy újabb világháború.

„Magyarország a híd Kelet és Nyugat között” – hangsúlyozta a magyar–kínai kapcsolatok fontosságát a köztársasági elnök.

Az életszínvonal és az elégedettség mértéke is sokkal magasabb Magyarországon.

A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.

A listavezető szerint június 9-én az a tét, hogy a Fidesz–KDNP kellő erővel tudja-e képviselni a magyar polgárok békepárti akaratát.

Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.

„Nyugat-Európa relatív világgazdasági súlya csökken”

Az EU nem hagyott számunkra más választást – előre kell menekülnünk és el kell foglalnunk Brüsszelt.

A következő időszakban a sorkatonaság visszavezetése is napirendre kerülhet déli szomszédunknál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.