Célegyenesben a tárgyalások: 5000 milliárd forintról van szó
A helyszínen járt utána az értesülésnek a HírTv stábja.
A helyszínen járt utána az értesülésnek a HírTv stábja.

A tárcavezető a német egység napja alkalmából megtartott ünnepi fogadáson sorsdöntő eseménynek nevezte Németország újraegyesítését, amely alapvetően változtatta meg a dolgok folyását Európában.

Büszkeség helyett van, akinek a történelmi sikerekről is csak a mocskolódás jut eszébe.

Tisztán látszik, hogy Brüsszel megpróbál kívülről beavatkozni a lengyelek belügyeibe.

A miniszter szerint már nemcsak a képzés első osztályú, hanem a teljeskörűen felújított épülete is alkalmazkodik a huszonegyedik század igényeihez.

A magyarellenes kirohanásairól ismert egykori belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt nem bírta ki, hogy ne szóljon bele.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter tartott sajtótájékoztatót az újabb eredményekről.

A Financial Times értesülése szerint még az év vége előtt megérkezhetnek a hazánknak járó források.

Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából.

Brüsszel szervezi az illegális bevándorlást a határok védelme helyett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hárman kórházba kerültek.

Féltékenységből vált gyilkossá egy hetvenhárom éves férfi

Egymást falnák fel a baloldali minipártok.

Senki nem adja a nevét a tiszás botrányokhoz.

Magyarország elutasítja a kvótarendszert.

Didier Reynders múltja tele van korrupciógyanús botrányokkal.

Brüsszel nem tudja áthidalni a tagállamok közti szakadékot.

Népszerű másodkézből a Suzuki Vitara és a Skoda Octavia, de az idei toplista élén egy különleges modell áll.

Az intézkedés a termelők pénzügyi biztonsága mellett a az állatjóléteti feltételeket is szolgálja.

A kormányülés is elkezdődött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.