„Médiazsoldosokkal” támadja hazánkat a Deutsche Welle
A német csatorna a magyarok lejáratásával igyekszik megfelelni a közszolgálatiság követelményeinek.
A német csatorna a magyarok lejáratásával igyekszik megfelelni a közszolgálatiság követelményeinek.

Brüsszelből szurkol majd a magyar csapat sikeréért a kormányfő.

Az Európai Labdarúgó-szövetség alapszabálya révén politikailag és vallásilag semleges szervezet.

A miniszter szerint a járvány és a migráció ördögi kört alkotnak egymással.

Spanyolországban napokon belül újabb lazítások várhatók, ugyanis a kormány eltörli a kötelező, kültéri maszkviselést.

Ünnepnap a mai. Harminc éve, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona.

Éppen ma harminc éve, hogy az utolsó megszálló szovjet katona is elhagyta csonka-Magyarország területét.

A járványhelyzet miatt lezárt összes határátkelőhely megnyílik a két ország között.

Erősödik a félelem, hogy Amerika egy olyan nagyhatalomként kíván tündökölni, amely kedve szerint alakítja a globális játékszabályokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

A szankciók november 21-i hatályba lépése után az ország benzinkészletei és dízelellátása kritikus szintre eshetnek, miközben az árak drámai mértékben emelkedhetnek.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Ruff Bálint, a Tisza Párt háttérembere kínos helyzetbe hozta Magyar Péteréket.

Nem tudnak úgy hazudni, mint ő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.