Szokatlan helyen emlékezik meg Balog Zoltán október huszonharmadikáról
A református püspök a Bibliából idézett.
A református püspök a Bibliából idézett.

A magyar kormány támogatásával megújult a Temesvár-belvárosi református templom is.

A kormánynak minden magyar számít, a magyarok pedig bízhatnak az anyaországban – fejtette ki a miniszterelnöki főtanácsadó.

Az egyedülálló nemzetközi sikerről kérdeztük az előadóművészt.

A Ghymes együttes énekesére még ma is rászólnak magyarságáért.

A jó magyar–szlovák viszony a felvidéki magyar közösségek támogatását is pozitív irányba mozdíthatja el.

A hétvégi voksolás egyik tétje, hogy ne terjedjen tovább a magyarellenes, a kisebbségellenes szemlélet Szlovákiában.

A magyar kormány támogatásával felújított műemlék templomokat adtak át Erdélyben.

A Temesvári magyar napok nem csak a magyarságnak szól.

A sajátosan magyar észjárást a legjobbakkal kell ütköztetni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Egy újabb kiemelkedő alkotással gazdagította a néptáncelőadások sorát a Magyar Állami Népi Együttes.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.