Szilágyi Péter: A magyarok mindig akkor voltak erősek, amikor sikerült összefogniuk
Elindult a III. Honfoglaló tábor.
Elindult a III. Honfoglaló tábor.

Kitüntetéseket adtak át a Belügyminisztériumban.

Szerinte a magyaroknak meg kell mutatni, hogy van válasz a mostani migrációs veszélyekre.

Az Árpádok felemelkedése című hiánypótló film az Árpád-dinasztia IX. századi felemelkedését mutatja be.

A fesztivál hungarikumszámba menő kulturális attrakcióiról.

Hampel Katalin a viseleteken keresztül beszél hazáról, magyarságról.

A püspök a román–magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalt.

Hatalmas jurtatáborral várja a látogatókat a hagyományőrző rendezvény.

Fegyir Sándor kijelölt ukrán nagykövet adott interjút Magyarországról.

Drámai visszaemlékezések, szívbemarkoló élettörténetek szakították szét a vasárnap reggelek korábbi csöndjét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Egy újabb kiemelkedő alkotással gazdagította a néptáncelőadások sorát a Magyar Állami Népi Együttes.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.