Erre vannak persze már sajnos máshonnan is példák, a vajdasági magyar fiatalok egész hada lett szegedi egyetemista, amikor a szerb érdekekért kellett volna véres rendet vágniuk a horvát és bosnyák földeken. Budapest akkor is tiltakozott, hogy a magyarokat ne vigyék el mások háborújába, s Belgrád füle botját se mozdította erre, de nem nyúlt a magyarok után Magyarországra. Ma már egy kicsit más a helyzet. Nem azért, mert Volodimir Zelenszkij szavára bárki is kiebrudalná a nála menedéket kérő ukrán állampolgárokat. Hanem azért, mert az ukrán elnök ezt jogosnak érzi. 

Gazdasági migránsok tömegei hazudják magukat menekülteknek, de a nyári szünidőt a régi családi házban töltik rokonokkal, hogy ősszel folytassák menekültéletüket. Ők maradhatnak, hiszen a háború borzalmas lehet ott, a Kelet zordon sivatagjai között. A valódi menekültek, akik valóban egy háború elől viszik a motyójukat és mentik az életüket, sokkal gyanúsabbak. Az ukrajnai háború ugyanis dicsőséges és bátor, legalábbis ez tűnik ki a megszólalásokból. Aki pedig onnan elmenekül, az hazátlan, gyáva ember.

A háborús hangulatban Kijev egyre szorítja vissza az egyéni érdekeket az országban, lassan eljut odáig, hogy Ukrajna egységes nemzetállam, ahol csak ukránok élnek. Akinek ukrán útlevél lapul a zsebében, azt ukránnak tekintik, s így kötelessége a hazáért harcba szállni és meghalni, ha ezt követeli meg tőle az anyaföld. 

Ma már tilos a magyar himnusz az évnyitón a munkácsi magyar gimnáziumban, az újonnan kinevezett igazgató a törvény betűjére hivatkozik, miszerint Ukrajnában az ukrán nemzeti jelképek használatosak. De a magyarokra nem lehet rámondani, hogy ukránok, teljesen mindegy, milyen az útlevelük, egyetlen közösségtől se lehet egy tollvonással elvenni az identitását. Magyarország pedig a maga módján mindent megtesz, hogy a helyi magyarokat és ukránokat segítse, befogadja a menekülőket, támogatja őket a boldogulásban, és ezért nem kér cserébe semmit, csak a régi mondást hajtogatja: 

Mégis bántják. Hiába bizonyosodott be minden fórumon, hogy a háborúnak nincs erőszakos megoldása, és Magyarország Ukrajnának nem ellensége, hanem a legjobb partnere, ha Kijev részéről is volna fogadókészség, a harci hörgés folytatódik, fokozódik, mert sokkal jobban fizet, mint a béke és a csend. Ukrajna teljesen virtuálissá vált, sokkal inkább működik az interneten, mint a valóságban. Nyugati trendi fiatalok körében a szabadság hazája, amely hősiesen küzd a barbár oroszok elnyomásával szemben, a valóságban egy végletekig korrupt, kisebbségeit semmibe vevő, sokkal-sokkal jobb sorsra érdemes torzó, ahol választásokat se hajlandók tartani, utalva a biztonsági kockázatokra. Egy választás persze nem oldana meg semmit, de mindenképp szükség van valami ragasztóanyagra, amely összetartja az országot. A félelem azonban nem elég erős ragasztó.

Borítókép: Iskola Ukrajnában (Fotó: Mirkó István)