Egészségügy: riogató a múlt árnya
Márki-Zay Péter ugyanazt a modellt vezetné be, amellyel 2010 előtt Gyurcsány Ferenc próbálkozott.
Márki-Zay Péter ugyanazt a modellt vezetné be, amellyel 2010 előtt Gyurcsány Ferenc próbálkozott.
Tízből hat baloldali választó nem ért egyet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjével.
„Mi azért tudunk olyan embert, aki korábban ezt mondta” – olvasható a parlamenti államtitkár Facebook-bejegyzésében.
A baloldali miniszterelnök-jelölt érdi utcafórumán feltűnt a Való Világból ismert Nagy Alekosz is.
A több szempontból is gyanús találkozó titokban maradt volna, ha egy Mandiner-olvasó nem fotózza le.
Lantos Gabriella arról beszélt egy interjúban, hogy kötelező egészségügyi alapdíjat kellene bevezetni.
– Egy kormányváltás után Gyurcsányék mindent megtennének annak érdekében, hogy Matolcsy Györgyöt idő előtt eltávolítsák a jegybank éléről – mondta lapunknak Boros Imre.
Márki-Zay házaló ügynökként szerzett rutinjával terjeszti önmagáról, hogy őt aztán igazán a saját képére és hasonlatosságára teremthette az Úr.
Márki-Zay Péter szűkszavúan reagált lapunknak Karácsony Gergely blaszfém kijelentésére.
Hódmezővásárhely polgármestere felsorakozott abba a politikusbűnözői körbe, ahol már nem számít sem a törvény, sem a rend.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Halálbüntetés várhat az elkövetőre.
A projekt költségvetése 353,8 millió forint.
Fél nyolckor kezdődik a miniszterelnök pénteki interjúja a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
Nagyszabású dróntámadás érte Oroszország több régióját.
Ma is sok napsütés vár ránk.
Kovács Attila szerint a fiatal magyar vágtázók kitűnő edzőkkel készülhetnek.
Az egyik bíró szerint a legfelsőbb bíróság nem illetékes az ügyben.
Ma is sok napsütés vár ránk.
Kovács Attila szerint a fiatal magyar vágtázók kitűnő edzőkkel készülhetnek.
Az egyik bíró szerint a legfelsőbb bíróság nem illetékes az ügyben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.