Inosztrannüj agent, azaz külföldi ügynök – Oroszországban ezzel a címkével látják el azokat a szervezeteket és sajtótermékeket, amelyek külföldi forrásból működnek és külföldi érdekeket szolgálnak. A módszer drákóinak hangzik, az is lehet, hogy nem kell ágyúval lőni verébre, mindenesetre nem hatástalan. A hazánkban is aktív oroszországi érintettek között van például a Szabad Európa Rádió, valamint a Transparency International. Amerikában is van egyébként törvény a külföldi lobbisták kiszűrésére, az oroszok hivatkoznak is rá. De az Európai Unión belül, a rózsaszínben álmodók „közös európai házában” nehezebb elhatárolni a külföldit, mint Oroszországban vagy Amerikában. Mi van például akkor, ha egy Berlinben vagy Brüsszelben bejegyzett szervezet akarja kívülről befolyásolni a választásokat?
Mindez annak fényében nyugtalanító most, hogy átláthatatlan Márki-Zay Péter és kiterjedtnek éppen nem nevezhető „mozgalmának” finanszírozása. Eközben pedig önleleplező videófelvételek kerülnek nyilvánosságra a politika, a „civil szervezetek” és az európai liberális sajtó eurókkal is megolajozott összjátékáról. A civil szót azért tesszük idézőjelbe, mert e szervezetek nem úgy civilek, mint – Nagy Lajos után szabadon – a Harpacskószajudári Faluszépítő Egyesület. Aktivistáikat alkalmazottként fizetik, globális érdekből. Mint Soros György Gerald Knaust, az orwelli elnevezéssel Európai Stabilitási Kezdeményezésnek (ejtsd: Európa-ellenes Instabilitási Kezdeményezésnek) hívott felforgatóklubból, aki nemcsak a Twitter mikroblogot kürtölte tele hazánkat lejárató bejegyzéseivel, de a holland köztévétől a német Die Zeitig tudósításokat is szervezhetett erre. Egy magyar liberális újságíró egy kiszivárgott videófelvételen pedig imigyen szóla a kamerába: „Nem lehet tudni, hogy [az adott újságíró – a szerk.] éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából… Meghívtak Brüsszelbe és Strasbourgba, hogy egyedi eseményekről tudósítsak. Ilyen szituációkban az újságírókat gyakorlatilag utasítják, hogy hova menjenek és kivel beszéljenek.” Négy év Brüsszellel, három év Washingtonnal és legalább száz sajtóúttal a hátam mögött rettenetesen megdöbbentem ezen; egy hét szabadságot veszek ki, hogy feldolgozzam a sokkot.
Ja, mégsem. Nem kell John le Carrénak lenni ahhoz, hogy az ember egy idő után lássa a láthatatlan kapcsolati hálót és megfigyelje: számos újságíró, „civil” aktivista, intézményi szóvivő egyetlen masszába tömörül. Egyetértésben, közös ügyet szolgálva. Például az Európai Unióét – értsd: azét a migrációpárti unióét, amelyen nem akarnak változtatni. Érdemes belelapozni Udo Ulfkotte, a német fősodorban dolgozott, de onnan később kiugrott újságíró magyarul is megjelent könyveibe, a Megvásárolt újságírókba és A menekültiparba. A címek önmagukban is beszédesek.
A külföldi beavatkozás kérdése nálunk most a választások miatt kiélezett. Ezek márpedig nüansznyi részleteken múlhatnak. A 2000-s amerikai elnökválasztáson 105 millió voksot adtak le, a végeredmény pedig 537 floridai szavazaton – majd ennek alapján a legfelső bíróság döntésén – múlott. Márki-Zaynak, e pár éve még teljesen ismeretlen, élete során sok mindenbe belekapott politikusnak és mozgalmának is zavaros a háttere. Soros dollármillióinak (észak-)macedóniai beavatkozása a jobboldal ellenében árulkodóan feltűnő volt abban a kis országban, a volt Jugoszlávia szegény hátsó udvarában. Nálunk kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, nem működne ez a vadnyugati tempó, de 537 vokssal sem akar veszíteni senki – zsoldossal szemben meg főleg nem.
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)
