Ja, mégsem. Nem kell John le Carrénak lenni ahhoz, hogy az ember egy idő után lássa a láthatatlan kapcsolati hálót és megfigyelje: számos újságíró, „civil” aktivista, intézményi szóvivő egyetlen masszába tömörül. Egyetértésben, közös ügyet szolgálva. Például az Európai Unióét – értsd: azét a migrációpárti unióét, amelyen nem akarnak változtatni. Érdemes belelapozni Udo Ulfkotte, a német fősodorban dolgozott, de onnan később kiugrott újságíró magyarul is megjelent könyveibe, a Megvásárolt újságírókba és A menekültiparba. A címek önmagukban is beszédesek.

A külföldi beavatkozás kérdése nálunk most a választások miatt kiélezett. Ezek márpedig nüansznyi részleteken múlhatnak. A 2000-s amerikai elnökválasztáson 105 millió voksot adtak le, a végeredmény pedig 537 floridai szavazaton – majd ennek alapján a legfelső bíróság döntésén – múlott. Márki-Zaynak, e pár éve még teljesen ismeretlen, élete során sok mindenbe belekapott politikusnak és mozgalmának is zavaros a háttere. Soros dollármillióinak (észak-)macedóniai beavatkozása a jobboldal ellenében árulkodóan feltűnő volt abban a kis országban, a volt Jugoszlávia szegény hátsó udvarában. Nálunk kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, nem működne ez a vadnyugati tempó, de 537 vokssal sem akar veszíteni senki – zsoldossal szemben meg főleg nem.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)