Orbán hergel, de Cseh Katalin megnyugtatott minket
Brüsszelben évek óta rikácsolva követeli Brüsszel fellépését Magyarország ellen.
Brüsszelben évek óta rikácsolva követeli Brüsszel fellépését Magyarország ellen.
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje azt is büszkén vállalja, hogy egy csomó dologban nem értenek egyet a szivárványkoalícióval.
A német CDU egyik európai parlamenti képviselője szerint sincs egységes néppárti álláspont Márki-Zay Péterről.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a szavazók jövőre válaszolni fognak ezekre a válogatott sértésekre.
A La Croix megjegyezte: Gyurcsány Ferenc bármikor elárulhatja Márki-Zay Péter vállalkozását.
„Azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány” – írja a DK elnöke.
Korábban trágyával etetett gombákhoz hasonlította Márki-Zay Péter azokat, akik támogatják a kormány rezsicsökkentését.
Brüsszel a biztonságos ellátás helyett az uniós műtrágyagyártókért aggódik.
„Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt, igen” – nyilatkozta a baloldal miniszterelnök-jelöltje a gyermekvédelmi törvényről.
Szinte alig van olyan területe az életnek, ahová ne tört volna be az agresszív LMBTQ-propaganda.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.