Márki-Zay azt kérte Gyurcsánytól, hogy kicsit vonuljon vissza
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem szereti, ha kapitánynak nevezik, és ezt meg is mondta Gyurcsány Ferencnek.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje nem szereti, ha kapitánynak nevezik, és ezt meg is mondta Gyurcsány Ferencnek.
Egyre zavarosabb, hogy mit is gondol pontosan a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje a minimálbérről.
Nem támogatta a baloldal, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér és 260 ezer forint a garantált bérminimum.
A sajtótájékoztató végén Simon András kénytelen volt saját főnökét helyreigazítani, aztán őt is kijavították.
Ezzel szemben 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke több mint tíz százalékkal emelkedett
Dömötör Csaba szerint ha a baloldal miniszterelnök-jelöltjén múlna, egy munkáltató akár húszezer forintot is adhatna a munkavállalónak a kétszázezer forintos minimálbér helyett.
Elképesztő nyilatkozatokat tett nemrégiben Márki-Zay Péter, a balliberális összefogás jelöltje a minimálbérről.
Márki-Zay minimálbérrel kapcsolatos elképzelései növelnék a rászorulók kiszolgáltatottságát.
Az elemző szerint Gyurcsány hátradőlhet, hiszen övé lesz a legtöbb befutó hely a listán, ő marad a baloldal vezére.
Elfogadhatatlannak tartja a kormányfőjelölt szavait a Munkástanácsok elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.