Gyurcsány dönti el, ki a főnök a baloldalon
Még annál is nagyobb volt a káosz a baloldali „összefogáson” belül, mint kívülről látszott – derül ki a Direkt36 portál írásából.
Még annál is nagyobb volt a káosz a baloldali „összefogáson” belül, mint kívülről látszott – derül ki a Direkt36 portál írásából.

A városvezető akciója a jelek szerint saját szimpatizánsai körében is kiverte a biztosítékot.

Az Orbán-kormány jóléti intézkedéseit nagyon méltányolták a választók.

Újabb trükkel akadályozza a kartellezés miatt kiszabott tizenegymilliárdos bírság végrehajtását a baloldali oligarcha.

Ujhelyi elvtárs azt mondja, az MSZP változtasson nevet, akkor édesebb lesz a citrom a szájban.

A hat baloldali párt által aláírt közlemény szerint egyhangú döntés született.

A Gyurcsány Ferenc által vezetett párt az egyetlen, amely 2010 óta folyamatosan növelni tudta a támogatottságát.

Lapunk baloldali forrásai egyértelműen azt állították, hogy a korábbi, hatpárti megállapodás szerint a közös lista lép egyet előre, így a Jobbikot illeti a bukott miniszterelnök-jelölt mandátuma.

A 2018-as választási vereséget követően még sorra mondtak le az ellenzéki pártok vezetői.

Örültem annak, hogy a polgári kormány országos szinten meghatározó győzelmet aratott, s így Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya folytathatja országépítő munkáját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.