Meghalt Kupa Mihály volt pénzügyminiszter
Nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Nyolcvanhárom éves korában érte a halál.
Információk szerint halálos áldozata is van a támadásnak, közvetlen találat ért lakóházakat, kereskedelmi ingatlanokat, és autókban is esett kár.
Az uralkodó 69 éves volt.
Mindössze négy nappal a halálos solingeni támadás után egy fiatal férfi késsel a kezében támadt rendőrökre.
A művelet számos tényezőtől függ.
A vízszint további hirtelen emelkedésére figyelmeztettek.
A tulajdonos egyedül gondoskodott az állatokról, ahogy a látogatókról is.
Tizenkét ember kellett a megmentéséhez.
Kobzev kormányzó elmondta, hogy a helyszínen egész éjjel folytak a munkálatok. A többi pilóta különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították.
Kirándulás közben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg – jelentette ki Szijjártó Péter.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.