Főleg a családra számíthat, akinek nincsenek tartalékai
A magyar munkavállalók felének csak két hónapra elegendő a megtakarítása egy felmérés szerint.
A magyar munkavállalók felének csak két hónapra elegendő a megtakarítása egy felmérés szerint.

Az emberek legnagyobb félelme a koronavírus kapcsán, hogy valamely családtagjuk megfertőződik.

A koronavírus-járvány mellett is bővült a lakossági fogyasztás, miközben csökkent a külső kereslet.
Hazánkban eddig több embert érintettek közvetlenül a járvány gazdasági mint egészségügyi kockázatai.

Az érdemben megtakarítók könnyebben birkóztak meg a karantén idején felmerülő pénzügyi nehézségekkel.
A kisebb-nagyobb pénzösszeg megspórolása érdekében évente mintegy háromszázezer diák vállal munkát.

Afelmérés szerint a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
A viselkedés alapvető jellemzője, hogy a hónap elején félreteszünk egy előre meghatározott összeget.
Jelentősen csökkent az az időszak, amelyet az új lakás vásárlását, vagy a meglévő felújítását tervezők megtakarításra fordítanak, annak ellenére, hogy az ingatlanárak és az építési költségek időközben drasztikusan megemelkedtek – derül ki az OTP Bank álta



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.