Belarusz több száz migránst irányíthatott át Litvánia felé
A vilniusi parlament egy hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki.
A vilniusi parlament egy hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki.

Aljakszandr Lukasenka szerint az EU-ban működő maffiaszervezetek intézik a migránsok szállítását.

„Déjá vu érzésünk lehet” – írta Varga Judit arra célozva, hogy a lengyeleknek most azt kell átélniük, amit a magyaroknak 2015-ben.

Az állampolgárság megnehezítéséről szóló törvénytervezetet terjeszt elő a spanyol jobboldal.

A minszki vezetés elutasítja, hogy Varsó Belaruszra hárítja a felelősséget a migrációs válságért.

A határon fennálló helyzetről ma tanácskozik a válságstáb, a szejmben is rendkívüli ülés lesz.

A lengyel-fehérorosz határon erőszakoson betörni szándékozó migránsok kapcsán ugyanolyan befogadó politikát hirdet a lengyel baloldal, mint a magyar.

Megdöbbentő képsorokat mutattak be a nemzetközi hírcsatornák. Élőben követhettük, ahogyan belarusz egyenruhások migránsok ezreit kísérik a lengyel határhoz.

Földi László biztonságpolitikai szakértő azt mondta, nem újdonság, ami történik, hanem egy 2015 óta tartó folyamat része. – Ez egy invázió Európa ellen – jelentette ki.

Húszezren tüntettek a kormány járványintézkedései ellen Hágában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány költségvetési hiánycélt.

A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.

Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.