Hetvenhét esztendővel ezelőtt szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui haláltábort. Az ENSZ közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. Ezekben a napokban fejet hajtunk a több millió ártatlanul meggyilkolt európai zsidó áldozat emléke előtt.
Próbáljuk elképzelni az elképzelhetetlent és felfogni a felfoghatatlant. Nekünk, magyaroknak újra és újra emlékeznünk kell, hogy többet ne történhessen meg ilyen barbár tragédia a szomszédainkkal, barátainkkal, rokonainkkal. De nem elég emlékezni, hanem tenni is kell.
Ezért is fontos, hogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus mindenfajta megnyilvánulásával szemben. Ugyanilyen fontos üzenete van annak, hogy Magyarország stratégiai partnerként, szövetségesként tekint Izrael államra, az egész zsidó nemzetre.
Mondhatnánk, hogy ez egész Európában evidencia. Pedig sajnos ez már régen nem igaz. Persze az uniós kormányok, vezető politikusok ilyenkor veretes nyilatkozatokat tesznek. Elítélik a múlt sötét bűneit, és hitet tesznek minden antiszemita megnyilvánulás ellen.
„Az Európai Bizottság legfontosabb törekvése, hogy a zsidók vallási és kulturális hagyományaik szerint élhessenek Európa-szerte. Mert a zsidó élet az európai történelem és az EU jövőjének szerves része”– mondta Ursula von der Leyen. A szavai mélységesen igazak.
De sajnos a tettek, a mindennapok valósága teljesen más képet mutat. Az elmúlt évek migrációs rohamai az antiszemitizmust is felerősítették Európában. Az iszlám síita és szunnita radikálisai egy dologban értenek egyet. Ez pedig a zsidóellenesség és Izrael állam puszta létének elutasítása.
Márpedig az iszlám radikalizmus erősödésével nemcsak a kereszténység templomai, jelképei váltak mindennapos támadások célpontjaivá az unió nyugati részében, hanem a zsinagógák és zsidó kulturális, oktatási intézmények is.
Kijelenthetjük, hogy a zsidó-keresztény értékek talapzatára felépült Európa támadás alatt áll. Ám amíg a szélsőjobboldali, antiszemita megnyilvánulásokkal szemben minden állam kemény eszközökkel lép fel, addig a radikális iszlámmal érthetetlen módon már jóval megbocsátóbbak. A 2015-ös nagy migrációs hullám óta a nyugat-európai zsidóság folyamatos támadás alatt áll.
Franciaországban két tendenciát figyelhetünk meg az újfajta antiszemitizmusra válaszul. Az elmúlt években több tízezer francia zsidó menekült Izraelbe és az Egyesült Államokba. Az egyenlőre még a maradás mellett döntők pedig nagyobb zárt zsidó közösségekbe tömörülnek a nagyvárosokon belül. „Gettókat építünk magunknak” – mondja az egyik rabbi. 2015 óta az antiszemita indíttatású bűncselekményeket már szinte kivétel nélkül iszlám radikálisok követik el Franciaországban.
Németországban is hasonló tendenciát látunk. 2020-ban több mint kétezer támadás ért zsidó vallású embereket. Ezek közül mindössze öt (!) zárult letartóztatással. A berlini Antiszemitizmus-kutatási és Információs Központ adatai szerint már csak minden ötödik antiszemita támadás szélsőjobboldali indíttatású.
Kétharmada radikális iszlamistákhoz kötődik, a többi pedig szélsőbaloldali csoportokhoz. Emlékeznek még, amikor Angela Merkel egy palesztin kislánnyal fotózkodott? A német újságírók gyanútlanul megkérdezték a gyereket, hogy mi a legnagyobb vágya: „Abban reménykedem, hogy egyszer majd nem lesz Izrael.”
Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt egy felmérés szerint a nyugat-európai zsidó lakosság majd fele fontolgatta, hogy elhagyja Európát. Ez a tendencia árulkodó. Az illegális migráció támogatása, sőt ösztönzése közvetlen összefüggésben van az antiszemitizmus terjedésével. Ami elfogadhatatlan.
A bevándorlást pártoló politikusoknak egyszer már nyilatkozniuk kellene arról is, hogy miként képzelik el a radikális iszlám híveinek együttélését az európai őslakossággal. Akik legyenek bár keresztények vagy zsidó vallásúak, de létükben vannak fenyegetve. Szerintem sokan szeretnénk hallani, hogy az üres frázisokon, unalomig ismételt panelokon túl valójában hogyan képzelik el a jövőt. Ursula von der Leyen egyik nap azt mondja, hogy az európai zsidóság a jövőnk része.
Máskor pedig a döntően iszlám hitű migránsok befogadása, szétosztása mellett tör lándzsát. Persze mindezt a tolerancia, a béke, a szeretet nevében. A mindennapok szomorú realitása rácáfol erre a naiv, idealizált álomvilágra.
A holokauszt emléknapján akkor tisztelgünk igazán az áldozatok emléke előtt, ha napjaink valós fenyegetéseiről őszintén beszélünk. Mert a XX. századi tragédiához az is hozzájárult, hogy idejekorán nem merték néven nevezni a felsejlő szörnyű jövőt.
Azt gondolom, hogy Magyarország jó példája lehet a XXI. századi zsidó reneszánsznak. Persze szélsőjobboldali zárványok mindig lehetnek, de ez legyen a rendőrségünk és titkosszolgálatunk dolga. Amíg Nyugaton nem lehet zsidó viseletben utcára lépni, amíg zsinagógákat gyújtanak fel, izraeli zászlókat égetnek, zsidó emberek élete van veszélyben, addig Magyarországon ettől nem kell tartani.
Ki kell mondani, hogy az iszlám radikalizmus nemcsak a terrorizmus véres valóságát hozta Európába, hanem az újfajta antiszemitizmust is. Olyan jó lenne, ha ezt a balliberális európai politikusok és szakértők is belátnák, elfogadnák! A nyugat-európai statisztikák, trendek ugyanis teljesen egyértelműek.
Mindezek fényében fölteszem újra azt az egyszerű kérdést, hogy hosszú távon valóban elképzelhetőnek tartja-e bárki az iszlám radikalizmus békés együttélését a zsidósággal és persze a kereszténységgel. A válasz szerintem egyértelmű nem. Bruck Edit Olaszországban élő holokauszt-túlélő honfitársunk mondta a minap, amikor Ferenc pápa meglátogatta: „Az emberek nem tanultak a hibáikból.” Európának akkor van jövője, ha rácáfol erre.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Az Európai Rabbiközpont ülésének egyik résztvevője imádkozik a Pusztulásból az újjáéledésbe címmel rendezett megemlékezésen és közös imán a fővárosi Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél 2014. március 24-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
