Párizs szerint Rómának be kellene tartania kötelezettségvállalásait
Franciaország és Olaszország közt az utóbbi partjainál veszteglő, migránsokat szállító hajók miatt van vita.
Franciaország és Olaszország közt az utóbbi partjainál veszteglő, migránsokat szállító hajók miatt van vita.
„Drága vendégek, vigyázzatok a csontjaitokra.”
Az utóbbi idők leghevesebb politikai vitáját váltotta ki az országban tartózkodó, kitoloncolásukra váró illegális migránsok kérdése Franciaországban.
Nem az a jó ember, aki menekülteknek hazudja, térképpel, sátorral, ruhával segíti a bűn elkövetésében a határsértőket.
A menekültügyi rendszer már most is többszörösen túlterhelt.
A másod- vagy harmadgenerációs bevándorlók vagy valamely bűnszervezet tagjai, vagy szélsőséges iszlamista szervezetekhez csatlakoznak.
Idén 48 embert lőttek agyon, és úgy tűnik, hogy a továbbiakban sem fog csökkenni az ilyen esetek száma.
A szervezők szerint akár százezer ember is megjelenhet a kijelölt találkozóhelyen.
A hét évvel ezelőtti határincidens Európa rendjét volt hivatott gyengíteni.
A jobboldal azzal vádolja a baloldali ljubljanai kormányt, hogy veszélybe sodorja az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kedvezményes lakásbérleti lehetőséget nyújt a kormány a rászorulóknak.
Közösségi oldalára tett fel egy videót Magyar Péterről Kocsis Máté.
Mutatjuk a szerzeményt.
A bukott vezérkari főnök még azt sem tudja, milyen a légtérzár elrendelésének folyamata.
Mi jöhet még?
Az elmúlt napokban folyamatosak a különböző álhírek a háborúpárti liberális mainstream részéről a Budapestre tervezett amerikai–orosz csúcstalálkozóval kapcsolatban – hívta fel rá a figyelmet Szijjártó Péter.
Az EU új ötlete a magyar vétó megkerülésére.
A Ferencváros kapusa megkapta a büntetését az Újpest elleni derbin történtekért.
Az európai olimpiai selejtező lebonyolítása is más lesz.
Az egymás elleni rangadón történtek után döntött a szövetség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.