Újra lövöldözés volt a migránsok között Szabadka mellett
Nem ez az első eset, hogy a migránsok egymásra támadnak. A helyiek szerint elviselhetetlen a helyzet, mert a bevándorlók rettegésben tartják a környéket.
Nem ez az első eset, hogy a migránsok egymásra támadnak. A helyiek szerint elviselhetetlen a helyzet, mert a bevándorlók rettegésben tartják a környéket.
Folyamatosan lövöldöznek a Martonos melletti erdőben.
Extrém meleg Svédországban.
A járdán alszanak a migránsok a brüsszeli befogadóközpont előtt.
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma.
Az iszlám múltjáról és jövőjéről Sayfo Omart, az Avicenna Közel-Kelet-kutatások Intézetének és a Migrációkutató Intézetnek a kutatóját kérdeztük.
A bevándorlók bangladesi és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, és azt nyilatkozták, hogy a schengeni övezet országaiba szerettek volna jutni.
Lampedusa az összeomlás szélére került, a sziget befogadóközpontjában csaknem kétezren vannak már.
Július 10-én összesen 349 határsértőt tartóztattak fel.
A minisztert a szomszédban zajló fegyveres konfliktus mellett a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar–lengyel kapcsolatokról is kérdeztük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Minden készen áll a holnapi ünnepségre.
Mutatjuk, hogyan segítheti a szervezetét a következő napokban!
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában próbálnak javítani az angolok.
Jung Jaeil a Müpában ad koncertet.
Megvédte Olaszországot – Európát is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.