Szijjártó Péter: Káros és veszélyes Brüsszel migrációs politikája

– Minden háború tárgyalással ér véget, és ezeknek egyelőre nyomát sem látjuk, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a háborúnak nem lesz gyorsan vége – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminisztert a szomszédban zajló fegyveres konfliktus mellett a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar–lengyel kapcsolatokról is kérdeztük.

SZIJJÁRTÓ PÉTER Fotó: Arpad Kurucz

– A magyar miniszterek közül ön az egyik legaktívabb a közösségi hálózatokon; képek mellett rövid összefoglaló videókkal és élőben közvetített sajtótájékoztatókkal is betekintést enged a magyar diplomácia mindennapjaiba. Személyes meggyőződésből tartja fontosnak az állampolgárokkal való közvetlen kommunikációt, vagy megköveteli a hivatal?

– Egy komoly fejlődésen mentem keresztül ebben a tekintetben, ugyanis nagyon sokáig ellenálltam az online világnak; ez 2020 elején tört meg, azóta vagyok jelen a Facebookon és az Instagramon is. 2006-tól 2010-ig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként, 2010-től 2012-ig a miniszterelnök szóvivőjeként még egy drámaian más kommunikációs környezethez voltunk szokva, ezt jól jelzi, hogy néhány héttel a Facebook-oldalam elindítása után egy barátom megjegyezte, hogy ő nem is tudta, hogy én ennyit dolgozom. Pedig a közösségimédia-felületeken való megjelenés előtt is pontosan ugyanennyit dolgoztam.

Ma már azonban, ha az ember a közösségi hálózatokon keresztül nem közvetíti az üzeneteit, akkor lényegesen kisebb közönséget tud elérni, az állampolgárok informálása pedig fontos feladatom, ilyen szempontból egy hasznos eszköznek tekinthető.

Mostanra tehát már megbékéltem vele, bár beszippantani biztosan nem fog; továbbra is fontosnak tartom a virtualitás és a valóság közötti különbség szem előtt tartását.

– Szabadkai látogatással indította a hetet, ahol múlt szombaton két migránscsoport fegyverekkel lőtte egymást. Több ember megsérült, egyikük meg is halt. Mit tapasztalt a helyszínen?

– Nyilvánvalóan nyugtalanok az emberek a környéken, de azt hiszem, ezen nem is nagyon kell csodálkoznunk, hiszen ha illegális migránsok ezrei járkálnának a mi utcáinkon, akkor mi is idegesek lennénk. Márpedig pontosan ez lenne a helyzet, ha 2015-ben, illetve azóta folyamatosan nem vállaltunk volna fel számos konfliktust, ha belesimultunk volna az európai mainstreambe, és nem költöttünk volna rengeteg pénzt, illetve nem irányítottunk volna annyi katonát és rendőrt a déli határra, mint ahogyan azt tettük az elmúlt években.

Akkor közöttünk is itt lennének a beilleszkedésre teljes mértékben képtelen, agresszív, a helyi törvényekre és viselkedési normákra nagy ívben fittyet hányó illegális bevándorlók, akik láthatóan Nyugat-Európában is veszélyt jelentenek a társadalomra.

– Két hete a spanyol enklávéban, Melillában vették migránsok ostrom alá a spanyol határt. Milyen következéseket lehet levonni az esetekből?

– A migránsok összességében egy új szintre léptek az agresszió tekintetében. Felfegyverkeztek vagy valaki felfegyverezte őket, és nem félnek használni is azokat. A magyar határnál is számos ilyen agresszív esemény történt az elmúlt időszakban. Pintér Sándor miniszter úr például a szerdai kormányülésen mutatott nekünk erről videófelvételeket, amelyeken jól látni, hogy a migránsok egy-két méterre a határkerítéstől fegyverekkel járkálnak, üveggolyókat lőnek ki csúzliból vagy épp köveket dobálnak a kiérkező rendőrökre… Ezek nagyon komoly sérüléseket tudnak okozni. Éppen ezért itt lenne az ideje, hogy magukba nézzenek mindazok, akik ezeket a migrációs hullámokat bátorítják és szervezik. Mert a helyzet most úgy néz ki, hogy Brüsszel és a Soros-hálózathoz köthető NGO-k részben szervezik, részben bátorítják az Európa felé irányuló migrációt.

Mindazért, amit Magyarország déli határánál látunk, Brüsszel és a Soros-féle NGO-k a felelősek, ugyanis ha Brüsszelnek lenne egy világos migrációs álláspontja, akkor kevesebben indulnának útnak, ha pedig Soros György hálózata nem finanszírozná a migrációt támogató szervezeteket, akkor az embercsempészek üzleti modelljeit is sokkal könnyebb lenne szétzúzni.

– Az Európai Unió Bírósága múlt héten arra a döntésre jutott, hogy Litvánia megsértette az uniós jogot, amikor tavaly megvédte határát a Belarusz felől érkező tömeges illegális migrációval szemben. Ez alapján úgy tűnik, hogy Brüsszel továbbra is változatlan bevándorlási politikát képvisel…

– Ezt a döntést elképesztőnek tartom, hiszen minden egyes országnak nemcsak joga, de kötelessége is megvédeni saját magát és megvédeni az Európai Uniót. Litvánia is az EU külső határán helyezkedik el, tehát nemcsak saját magát, de az Európai Uniót is védte azzal, hogy fizikai akadályt épített a saját határára. Mi biztatjuk az összes országot, amely Litvániához és Magyarországhoz hasonlóan tömeges ostrom alatt áll, hogy fizikai akadály építésével álljanak ellen a tömeges migrációnak, enélkül ugyanis egyszerűen nem lehet hatékonyan védekezni. Brüsszelnek egyébként nemcsak hogy nem változik a bevándorlási politikája, de még tovább is fokozzák a helyzetet: a cotonoui megállapodásnak a tavaly megtörtént kiterjesztése 79 afrikai, karib-tengeri, illetve csendes-óceáni országgal gyakorlatilag éppen arról szól, hogy újabb és újabb migránsok Európába érkezését inspirálják. Ez nagyon káros és veszélyes, Európa jövője szempontjából végzetesen hibás stratégia. Arról nem is beszélve, hogy mi, magyarok – ahogyan a történelem során számos alkalommal, úgy most is – a globális folyamatok kellős közepében találtuk magunkat. Kettős nyomás alá kerültünk, Európában gyakorlatilag egyedüliként, hiszen kelet felől jönnek a háborús menekültek, akiket kötelességünk beengedni, délről pedig jönnek az illegális bevándorlók, akiket kötelességünk az unió külső határain kívül tartani.

Ez két alapvető európai kötelesség, amit kénytelenek vagyunk egymagunk ellátni mindenféle támogatás nélkül, miközben mi vagyunk az egy lépéssel előrébb járó, konkrét összeget azonban továbbra sem kapó Lengyelország mellett az egyetlen olyan ország, amelyik nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Ez nyilvánvalóan egy tarthatatlan helyzet.

– A magyar diplomáciát nehéz helyzetbe hozta a háború, hiszen az orosz–ukrán konfliktus kontextusában nem mehetünk el szó nélkül a magyar–ukrán kapcsolatok mellett sem; egyrészt a kárpátaljai magyarokat sértő ukrán törvények, másrészt az ukrán vezetés részéről a magyar kormány felé irányuló támadó retorika miatt – utóbbi különösen felerősödött a háború kitörése óta.

– A háború előtt elég megterhelt volt a magyar–ukrán viszony... Ez abból adódott, hogy ukrán jogszabályok gyakorlatilag hétről hétre csorbították a magyar közösség jogait. Mi pedig azt kértük, hogy ezt ne tegyék. Nem azt kértük tehát, hogy adjanak pluszjogokat, csupán annyit, hogy ami eddig megvolt, azt ne vegyék el. Amikor kitört a háború, akkor ezt a kérdést időlegesen zárójelbe tettük, hiszen a kétoldalú kapcsolatainkban meglévő feszültséget nyilvánvalóan nem háborús helyzetben kell megvitatni, de attól még ezt a kérdést egyszer rendeznünk kell az ukránokkal – értelemszerűen erre csak a háború után lesz lehetőség. Ami viszont a nyilatkozataikat illeti, az leginkább a tisztességtelen szóval írható le. Mondom ezt annak ellenére, hogy mi, magyarok természetesen értjük, hogy ők jelenleg háborúban állnak, és azt is értjük, hogy megtámadták az országukat, de mi meg elmondtuk világosan, hogy mit gondolunk erről. Elmondtuk, rengetegszer elismételtük, hogy elítéljük az agressziót, elítéljük az orosz katonai támadást Ukrajnával szemben. Arról nem is beszélve, hogy ezzel párhuzamosan Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre – ma már 830 ezernél is több menekültet engedtünk be. Persze, egy háborúban álló országtól, ahol emberéletek százai vesznek oda naponta, nem várjuk el, hogy köszönetet mondjanak. Nem is ezért csináljuk.

Egyszerűen azért csináljuk, mert ez így helyes. Az ugyanakkor mégiscsak sok, hogy közben mindenfajta gátlástalan vádakat és rágalmakat vágnak a fejünkhöz. Ezt határozottan vissza kell utasítani, és ki kell kérni magunknak. Ezért arra kérjük tisztelettel az ukrán kollégákat, hogy ezt fejezzék be.

– Beszélgetésünkkor a háború már a 133. napja tart, és egyelőre egyik fél sem enged: nincs napirenden tűzszünet, se a béketárgyalások megkezdése. Milyen forgatókönyvekkel számol?

– Jós nem vagyok, márpedig most ilyen képességek kellenének ahhoz, hogy megmondjuk, mi lesz; jelenleg még a nálam jóval tapasztaltabb kollégáknak sincs fogalmuk arról, hogy mi fog történni. Az viszont látszik, hogy a háborúnak nem lesz gyorsan vége.

Ugyanis minden háború tárgyalással ér véget, és ezeknek egyelőre nyomát sem látjuk – bár voltak kísérletek még az elején, de ezek nem értek célt, és egyelőre nem látjuk a reményt arra vonatkozóan, hogy tartalmi kérdésekkel foglalkozó béketárgyalások kezdődnének. És ez baj.

Egyrészt azért, mert most naponta halnak meg értelmetlenül emberek, másrészt azért, mert mindez a szomszédunkban zajlik. Márpedig minden egyes perc, ami háborúval telik a szomszédban, az ránk nézve biztonsági kockázatot jelent. Mi ezt nem akarjuk, ezért a legfontosabb feladatunk, hogy két dolgot garantáljunk: Magyarország biztonságát, és azt, hogy ne vonódjunk be ebbe a háborúba.

– A kormány álláspontja egyértelmű: a magyar érdek a mihamarabbi béke. Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy ez a közeljövőben realitássá válhat, miközben a forint napról napra ritkán látott sebességgel értékelődik le, a lakosság körében is nyugtalanságot okozva. Mire számíthatunk?

– Európában ma riadalom és bizonytalanság van. Mindenki ráeszmélt arra, hogy a háború következtében egy tartós inflációs környezet jön létre, és hogy a szankciós intézkedések nyomán rendkívüli nehézségekkel néz szembe az európai gazdaság. Egész egyszerűen azért, mert az energiahordozók minden gazdasági tevékenység alapját jelentik, és az energiahordozók árának drámai növekedése mélyütésként csapódik az európai gazdaságra. Ma már ugyanis nem az a kérdés, hogy egy adott energiahordozó mennyibe kerül, hanem az, hogy van-e belőle. A napokban karbantartási munkálatok miatt leáll az Északi Áramlat 1 gázvezeték is, és egyelőre bizonytalanság van Európában azzal kapcsolatban, hogy majd ha újraindul, mennyi földgáz érkezik azon keresztül a kontinensre, ezért rendkívül borús a hangulat. Ennek a negatív légkörnek a következménye az a mozgás is a devizapiacokon, amit Magyarországon is tapasztalunk, ezt pedig csak a béke tudja múlt időbe tenni.

Azonban mindaddig, amíg nem lesz béke, amíg ezt a háborút folytatják, addig az európai gazdasági környezetben nem lesz pozitív hangulat. Miért lenne?

– Van napirenden személyes kétoldalú találkozó Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin vagy ön és orosz kollégája, Szergej Lavrov között?

– Nincs. Szergej Lavrovval szoktunk beszélni, legutóbb múlt héten telefonáltam vele energiaellátási ügyekben, hiszen ez kulcsfontosságú kérdés, és egyeztettem az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel is, tehát van konzultáció. Az orosz elnök legutóbb a magyar választásokat követően beszélt telefonon a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktor akkor szorgalmazta a béketárgyalásokat és a tűzszünetet. Azóta köztük nem volt közvetlen kommunikáció.

– Lehet számítani újabb európai uniós szankciókra Moszkvával szemben?

– Egyelőre hivatalos javaslat nincs az asztalon, ugyanakkor már a hatodik szankciós csomag elfogadása előtt is több ország a hetedik csomag fontosságáról beszélt. Ezek a törekvések ugyan egyelőre elhalkultak, de nem lehet kizárni, hogy a szankciós politikában különösen hívő európai országok ne állnának elő egy újabb javaslattal vagy ne helyeznének nyomást az Európai Bizottságra, hogy ők álljanak elő egy újabb javaslattal. Ha lesz ilyen, meg fogjuk vitatni.

Egy dologról nem vagyunk hajlandók vitatkozni sem, ez pedig a földgázszállításokra kivetendő esetleges embargó.

Ezt nem fogjuk tudni támogatni, de ebben nem vagyunk egyedül, hiszen rajtunk kívül számos olyan tagállam van, amelyik fizikailag nem tudja megoldani az orosz földgáz kiváltását. Nem azért, mert nem akarja, hanem mert ennek fizikai akadályai vannak.

– A háború a visegrádi négyek összetartását is megtépázta, különösképp próbára tette a lengyel–magyar barátságot – Jaroslaw Kaczynski például néhány hete egyenesen úgy fogalmazott, hogyha ez így megy tovább, nem fognak a jövőben úgy együttműködni a magyar kormánnyal, ahogy eddig tették. Veszélyben a visegrádi együttműködés?

– A magyarok és a lengyelek között nem is barátság, hanem testvériség van, ezt az erős kapcsot pedig a jelenlegi helyzet sem tudja elszakítani, még ha vannak is viták és nézeteltérések. A visegrádi együttműködésben és a magyar–lengyel kapcsolatokban ugyanis mindenkor azokat a területeket erősítettük, amelyekben egyetértettünk. Ahol közös céljaink és érdekeink voltak, és ahol ezeket együttes fellépéssel könnyebben el tudtuk érni, mint külön-külön. Mindig voltak olyan pontok, amiket másképp láttunk. Ezen nincs mit csodálkozni, különböző országok vagyunk, másképp értjük és látjuk a világ bizonyos dolgait, természetes tehát, hogy nincs mindenben egyetértés – ez az emberi kapcsolatokban is pontosan így működik.

Más kérdés, hogy Nyugaton a nézeteltéréseket mindig úgy interpretálták, hogy vége a visegrádi együttműködésnek. Ezek nevetséges vádak.

A visegrádi együttműködésben mindig is világos volt, hogy az Oroszországgal folytatandó európai együttműködésről némileg mást gondoltunk mi, mint a többiek, de Lengyelország, Szlovákia és Csehország sem voltak egységesek ezen a téren. A háború kapcsán nekünk az a döntésünk, hogy nem szállítunk fegyvert, ugyanis ez a magyar nemzeti érdek – ez most nyilvánvalóan látványosabban elüt a többiek pozíciójától, mint a békeidőbeli különbözőségek. A háború vége viszont ismét egy sokkal nyugodtabb együttműködési környezetet teremt majd a visegrádi országok, illetve a magyarok és a lengyelek között. Ezek a kapcsolatok mindig is a kölcsönös tiszteleten alapultak.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Kurucz Árpád)