Fegyverek ropognak a déli határon

Lövöldözés hangjaira ébredtek szombaton a szabadkai Makkhetes lakói. Mint később kiderült, a közeli erdőben migránsok estek egymásnak: afgánok egy csoportja betört egy másik banda táborába, majd automata fegyverekkel tüzet nyitottak az ott lévőkre. A helyi lakosok azóta félelemben élnek, sötétedés után már ki sem mernek menni a házból. Lapunk munkatársai Szabadka belvárosában is jártak, ahol embercsempészek szóváltásának lehettek tanúi. Jártunk Martonoson, Horgoson, Magyarmajdányon és Rábén is, ahol megtudtuk: nem csak Szabadkán nyithattak tüzet a bevándorlók. Arra is fény derült, honnan szerezhették be a migránsok a fegyvereiket.

Fotó: Mirkó István

A csempészek titkai

Többórás autóút után különös titkokat ismerhettünk meg Szabadka belvárosában, amikor betértünk ebédelni a Szarajevó étterembe, egy jó balkáni csevapra. A szomszédos asztalnál három férfi ebédelt. Egyikükön márkás aranyóra, arany karperec és nyaklánc tündökölt. Közben több, bőröndöt húzó fiatal közel-keleti férfi érkezett meg a helyszínre. Néha egy-egy pillantást vetettek az éppen ebédelő férfira, aki feléjük bólintott.

Társainak szerb nyelven újságolta el, hogy a migránsok azt szeretnék, ha átvinné őket Bécsbe, de ő nem kockáztat.

Megmondta nekik, legfeljebb Budapestig megy. Ha erősködnek, kiteszi őket a magyar főváros valamelyik kevésbé népszerű részén, s azt mondja majd, Bécsben vannak. A beszélgetésből az is kiderül, az embercsempész a zöldhatárra szállítja a migránsokat, akik egyedül próbálnak meg átjutni a túloldalra, ahonnan továbbfuvarozza őket.

Több ezer eurót elkérnek egy ilyen útért a migránsoktól. Vannak olyan embercsempészek is, akik megengedik, hogy néhány napig náluk aludjanak a bevándorlók. Megfürdenek, alszanak egyet, aztán indulás. Ha a migránsoknak nem sikerül átjutniuk, az előleget teszik zsebre. Az összeg fennmaradó felét ugyanis csak a végső célnál adják át az embercsempészeknek

– meséli egy közeli üzletben dolgozó hölgy. Azt mondja, a lövöldözés ellenére a belvárosban nem félnek a bevándorlóktól, azok többnyire békések, nem tartózkodnak ­sokáig a településen. Bár volt egy időszak – folytatja –, amikor kicsit izgultak, hiszen a migránsok kiraboltak, megkötöztek egy helyi gyógyszertárost. A hölgy információi szerint az afgánok ötezer ­eurót fizettek AK–47-es gépkarabélyokért, a vásárlásban a helyi embercsempészek segíthették őket.

Lövések a Tisza felől

Lehetetlen úgy áthaladni Horgoson, hogy ne találkozzunk korzózó bevándorlókkal. A település központjától mindössze néhány kilométerre található a Horgos–Röszke kettes számú határátkelőhely. A migránsok itt is tábort vertek. Több tucat sátrat látunk az út jobb oldalán fekvő tisztáson, pár száz méterre az átkelőhelytől.

Migránsok sétálnak horgoson (Fotó: Mirkó István)

Az út baloldalán elhagyatott „Duty Free” feliratú üzlethelyiségek vannak, ahová szintén beköltöztek a migránsok. Egy belgrádi rendszámú taxi parkol le a közelben. Kiszállnak belőle a bevándorlók, a fuvaros megfordul, s dél felé veszi az irányt. Martonoson csupán néhány migránst látunk a központi parkban. A Tisza felé haladunk, hiszen a migránsok gyakran a folyón keresztül próbálnak átjutni Magyarországra. Egy hölgy az unokáit felügyeli a földúton, ahová megérkezünk. Azt mondja, rengeteg migráns van a településen. A tűző napsütésben lakatlan házakban, nyaralókban húzzák meg magukat, sokszor az ártéri erdőkben is elrejtőznek. A szabadkai lövöldözésről Marika néni is értesült.

Mint mondja, ők is rendszeresen hallják géppisztoly-sorozatok hangját a Tisza felől.

Nem tudják, ki lő kire, de meg vannak győződve róla: migránsok teszik. Marika néni állítását később több helyi lakos is megerősíti.

Sziszifuszi küzdelem

Sétáló bevándorlók tömegei, a fák árnyékában megbújt migránsok, leégett házak, betört ablaküvegek, szemétkupacok. Ez a látvány fogad bennünket az egykoron szebb éveket is megélt Magyarmajdány és Rábé területén. Ezek a falvak a fizikai határzár megépülése után – földrajzi elhelyezkedésük ­miatt – a bevándorlók számára kiemelt jelentőségű stratégiai célponttá váltak. A két szomszédos – mintegy száz-száz, többségében magyar lakos otthonául szolgáló – Árpád-kori település Szerbiá­ban, az Észak-bánsági körzet csúcsánál, a szerb–román–magyar hármas határnál fekszik.

Itt ér véget Magyarország 178 kilométer hosszú déli határkerítése, s kezdődik a bevándorlók által könnyebb célpontnak vélt, fizikai határzártól mentes román határszakasz.

Utoljára decemberben jártunk a településen, amely azóta lényegesen több bevándorló ideiglenes otthonává vált. A két falu között elhagyott raktár fekszik. Az épületben, illetve annak telkén közel-keleti férfiak sátoroznak.

A raktárnál sátraznak (Fotó: Mirkó István)

Az út menti fák árnyékában bújnak meg a meleg elől. Magyarmajdányon mindössze egy vegyeskereskedés van, ahová a Tito mar­sall utcán keresztül vezet az út. A migránsok jelenléte gyakorlatilag folyamatos itt is.

A bolt előtt állandó tömeg van (Fotó: Mirkó István)

Az utcában a felvásárolt áruval sétálnak, a bolt előtt állandó tömeg van.  Decemberben Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője figyelmeztetett bennünket, hogy a szerbiai taxisok meglátták az üzleti lehetőséget a migránsok szállításában. Ezért van az, hogy hiába viszik el a bevándorlókat a határtól a szerb hatóságok, a fuvarosok rendszeresen visszaautóztatják őket a határra. Sziszifuszi küzdelem, furcsa párbaj ez a rendőrök és a csempészek között.

Borítókép: Migránsok sétálnak Rábé és Magyarmajdány között (Fotó: Mirkó István)