Önálló határvédelem alakul a rendőrségen belül
Az illegális migráció és a szomszédban dúló háború indokolja az új egység létrehozását.
Az illegális migráció és a szomszédban dúló háború indokolja az új egység létrehozását.
Az üzlet családon belül öröklődik: az apák és más rokonok megtanítják a fiatal férfiakat bűncselekmények elkövetésére.
Sztrájkkal fenyegetnek a kamionos szakszervezetek Franciaországban.
A külföldi és a hazai ballib sajtó mindig igyekszik eltussolni a migránsok randalírozását.
Tegnap több mint ötszáz határsértőt tartóztattak fel.
Az elmúlt időszakban több olyan eset is történt, amikor illegális bevándorlókból álló bandák vertek és aláztak meg gyerekeket.
Január és május között 82 százalékkal ugrott meg az illegális határátlépések száma.
Minden segítséget megkapnak az ukrajnai háború elől menekülők, ellenben a migránsokra a törvény erejével lesújtunk.
Annak ellenére, hogy egyre több bűncselekményt követnek el a külföldiek.
Elképesztő tények kerültek napvilágra a Bajnokok Ligája-döntőt megelőző botrány kapcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.