Ráadásul nemcsak a Nyugat, hanem lépésről lépésre Közép- és Kelet-Európa is kezdett talpra állni a negyven évig tartó szocialista gazdaság romjaiból. A háttérhatalom tagjainak rosszallása közepette egyfajta összeurópai érdek bontakozott ki, ahol az egyes nemzetek fejlődése integrálható volt a kontinens globális érdekeihez.

Ez pedig végképp elfogadhatatlan a saját térvesztését vizionáló hadiiparnak és bankvilágnak egyaránt. Mégpedig azért, mert a hadiiparnak folyamatos fegyveres konfliktusok – ha tetszik, háborúk – kellenek a létezése és profitja növelése érdekében.

A görög példa bizonyítja, hogyan tudnak a bankok – akár fegyverek nélkül is – egy országot annektálni, amikor az valamilyen oknál fogva túlköltekezik, és nem képes törleszteni a felvett hiteleit.

Formálisan egyetlen bank sem lesz tulajdonosa a pénzügyi válságot megért országnak, de folyamatosan befolyása alatt tudja tartani az éppen aktuális hatalmat. Európa pedig értékes kontinens, hiszen 2015-ig az európai országok többsége képes volt saját lábán állni, gazdaságuk prosperált, így minimális külső finanszírozásra szorultak.

Ebből egyenesen következett, hogy a nagy bankházak elérkezettnek látták az időt a „Big Game” megkezdéséhez. Szólt a parancs az Európa-szerte megtalálható végrehajtó állományuknak – politikusoknak, gazdasági vezetőknek, NGO-aktivistáknak –: „Gyengítsd meg a társadalmi stabilitást, kuszáld össze az érdekeket, formáld át az emberek gondolkodását, az addig egyszerűnek és normálisnak tűnő ügyekről bizonyítsd be, hogy tévedésen alapulnak. A dolgok felgyorsítása érdekében, amennyiben mód van rá, idézz elő fegyveres konfliktust, és érd el, hogy a hógolyó a lejtőn lefelé gurulva lavinává dagadjon.”

A mögé rakott szólamok – a szegény menekülők nehéz sorsa – megosztja a társadalmat, csökken az ítélőképesség, az emberek rendről alkotott tapasztalata megbicsaklik, hisz van, akiknek szabad akár határokon át okmányok nélkül közlekedni, míg mások a postán sem vehetik át csomagjaikat, ha nincs náluk egy fényképes igazolvány.

Két irányból támadták és győzték le a vérszegény ellenállást. Egyfelől a pandémia idején a „Mi a jó megoldás?” vitájával, másrészt az ukrán kártya bevetésével, amivel azt is sikerült modellezni, hogyan lehet néhány tucat provokátorral egy egész nemzetet átverni.

Olyan politikai vezetést segítettek hatalomra, amelyik zsákutcába kormányozta az addig jól működő országot. De Ukrajnában a fegyverek is megszólaltak, amihez az orosz vezetés (még nem eldönthető) tudatosan volt partner, vagy őket is lépre csalta a „Big Game”.

Viszont elérték, hogy az európai egység lehetősége évtizedekre lekerült a napirendről, mivel Oroszországot sikerült kiiktatni Európából. Kísérőjelenségként az elsősorban amerikai hátterű fegyverexport újra virágzásnak indult, nem is beszélve a kontinensen belül felerősödő belső migrációról.

Vagyis hét év manipulációval elérhetik, hogy 2022 őszén Európa nyugati felén kirobbanjanak a polgárháborúk, és sajnos nincs kizárva, hogy máshol is ragadóssá válhat eme nem kívánt élethelyzet. Miként számolnak a következményekkel? Remélik, hogy Európa gazdasága megroppan és hitelre szorul, amelyet a bankok örömmel fognak finanszírozni.

Szóval miről is szólt a röszkei határincidens hét évvel ezelőtt? Ha egy kicsit is hiszünk az írói fantáziát nem igénylő tényeknek, meg kell próbálnunk megálljt parancsolni a közelgő, de elfogadhatatlan eseményeknek. Mindent meg kell tenni ugyanis a jó szándékú európai polgároknak, hogy elkerülhető legyen a polgárháború réme, mely itt kopogtat, és már nem a röszkei szerb–magyar határátkelőnél.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Borítókép: magyar rendőrök figyelik a vajdasági oldalon tartózkodó migránsokat a magyar–szerb határon felállított ideiglenes határzárnál, Mórahalom térségében 2016. február 22-én (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)