A kettős mércére további jó példa Ausztria, amely hozzánk hasonlóan szintén nem küld fegyvereket az ukránoknak, mégsem vált ki ellenérzést sem Kijevben, sem Brüsszelben, ellentétben a magyar semlegesség deklarációjával. A magyar lépés elhajlásnak minősül Brüsszelben, nem úgy a menekültügyben, az LMBTQ-jogok terén a brüsszeli narratívát követő Ausztriá­val összefüggésben. Amikor ilyen zűrzavaros a politikai háttér és teljes a konzekvencia hiánya, mi vihet közelebb a békéhez, a fegyverek csöndjéhez? Elég, ha mi, európai polgárok csak reménykedünk a brüsszeli döntéshozók megvilágosodásában, hogy egyszer képesek lesznek megérteni, a béke megteremtésé­hez tárgyalni kell, és nem a harcokat támogatni?

Esetleg van a reményen kívül egyéb eszköz is arra, hogy kikényszerítsük az alternatíva nélküli békét, hogy az orosz és az ukrán fél valóban megállapodjon a tárgyalásokon? Csak akkor, ha úgy tekintünk a fegyveres összecsapásra, mint egy epizódra a mindennapok háborújában, melyet sokkal szélesebb és sokkal átfogóbb területen vívunk. Itt-ott Európában már egyre többen kezdik érteni, hogy az orosz–ukrán kérdés nem egy távoli földrajzi környezet magánügye, hiszen az orosz támadás Ukrajna ellen nem oka a kialakult energiakrízisnek. Ez egyszerűen csúsztatás, bármennyire is erőltetik ennek nemzetközi kommunikációját. Amivel valóban összefügg a növekvő energiaár, az egyértelműen a dolgok mögött megbújó spekuláció. A tények elemzése helyett a cselekvés megkezdése a sürgető feladat. A csaknem négyszázmillió európai áldozattá vált polgár érdekét kell megfogalmaznunk, sőt megharcolnunk, elvégre háború van, amitől nem lehet idegen a „harci művelet”.

Látható módon vannak spontán reakciók. Holland, olasz, szerb traktorok utcai barikádja egyfajta jelzés, a mozgósítás speciális formája. Nemkülönben a Németországban beharangozott utcai demonstrációk, amelyeket a hatóságok már most igyekeznek szélsőséges jobboldali atrocitásként kommunikálni. És ebből következően kétsége ne legyen senkinek, „demokratikusan” fel is fogják oszlatni a regnáló kormányra veszélyesnek tűnő, így megengedhetetlen akciókat. Lehet persze békésebb „fegyverhez” nyúlni, például Olaszországban a traktorok mellett a közelgő parlamenti választás végeredménye is bizonyíték lehet erre. Ugyanis egyre inkább artikulálódik a jobboldali koalíció győzelmének esélye, ami előrevetíti, hogy Itália földjén visszatérhetnek saját kultúrájuk és a normalitás tradícióihoz. Szerencsére sokféle válasz van az elfogadhatatlanra. A reményt pedig élteti, hogy bebizonyosodott: „mégis mozog a föld”.

Mert nincs energiaválság, pontosabban fogalmazva nincs objektív ok az energiaárak drasztikus mértékű emelkedésére, hisz van kőolaj, földgáz és áram is termelődik a korábban megszokott ütemben. Senki, Szaúd-Arábiától Oroszországon keresztül az Egyesült Államokig nem állította le a kitermelését, nem égnek a fúrótornyok, a tengerek hajózhatók a tankerek számára, ahogy az Oroszországból kiinduló gázvezeték sem dugult el. Vagyis minden adott lenne, hogy a totális káosz ne alakuljon ki. Káosz, amely azoknak hoz hasznot, akik képesek globális szinten bénítani a folyamatokat, és akik elég régóta és arcátlanul mennek szembe a többség érdekével. Mi valamennyien, és nem csak a traktorosok, dolgozunk, termelünk, majd bevételeinkből vásárolunk, biztosítva a gazdaság működésének korrekt körforgását és egymásra épülő mechanizmusát.

Viszont azt látjuk, érzékeljük, és egyre gyakrabban megszenvedjük, hogy létezik egy rejtőzködő, a háttérből irányító arcátlan társaság, akiket nem érint a válság, de tőlünk elvárják a szükségtelen áldozatvállalást. Sokszor és sokat beszélünk és beszéltünk erről a társaságról. De hol élnek és honnan irányítják a folyamatokat? Tulajdonképpen nincs egy körülhatárolható bázisuk. Jelen vannak a New York-i Wall Street szűk utcájában, a Közel-Kelet minősíthetetlenül fényűző, olajpénzen kikupálódott beduinjainak fönntartott hatcsillagos szállodákban, az európai városokban magukat arisztokratáknak álcázva, és nemkülönben a szmoggal betakart Peking üzleti világának képviselői között. A ránk kényszerített globális háborújuk közepette bármit megtehetnek, szemrebbenés nélkül átgázolhatnak az emberek érdekein. Fegyveres összecsapásokat generálva legyintenek a béke szükségességére, alternatívanélküliségére. Vagyis legyintenek ránk.

És mi mikor legyintünk vissza?!

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Borítókép: romot takarít egy férfi egy találatot kapott nikopoli lakóházban 2022. augusztus 15-én, miután orosz rakétatámadás érte a dél-ukrajnai várost (Fotó: MTI/AP/Kosztyantin Liberov)