A Liverpool elleni csata lebeg a magyar játékos szeme előtt
Bolla Bendegúz bízik benne, hogy egy-két éven belül a Premier League-ben is bemutatkozhat.
Bolla Bendegúz bízik benne, hogy egy-két éven belül a Premier League-ben is bemutatkozhat.

Szabics Imre gárdája a hazai döntetlen után Örményországban sem tudott győzni az Ararat ellen.

Vélemények labdarúgócsapataink nemzetközi kupamérkőzéséről.

A Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár is pályára lép csütörtök este a Konferencia-liga első selejtezőkörében.

Az NB I dobogós csapatai már javában készülnek az új szezonra, a többi NB I-es klub nem kapkod.

Történelmi sorsolást tartott kedd délután az UEFA, két magyar csapat volt érdekelt.

Kovács Zoltán sportigazgató szerint lehet vitatkozni azon, nem vártak-e sokáig Márton Gábor menesztésével.

Zoran Zekić kritikusan értékelte csapata teljesítményét, miután a DVTK 4-0-ra kikapott a Fehérvártól.

A Puskás Akadémia vehette át az ezüstérmet, a Fehérvár a bronzot, csúnyán búcsúzott a Budafok és a Diósgyőr is.

Fejér megyei csapat lesz az NB I idei ezüstérmese: a jelenlegi második Puskás Akadémia vagy a tavalyi második Mol Fehérvár.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.

A kaukázusi ország természeti adottságai és kulturális gyökerei egyaránt lenyűgözők.

Már a csukott ajtó sem állítja meg Zelenszkij emberrablóit.

Napi összefoglaló.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.