Gyerekeket zárhat ki a közétkeztetésből a momentumos polgármester
Sződliget momentumos vezetője egy napot adott a fizetési nehézségekkel küzdő szülőknek arra, hogy rendezzék tartozásaikat.
Sződliget momentumos vezetője egy napot adott a fizetési nehézségekkel küzdő szülőknek arra, hogy rendezzék tartozásaikat.

A Gyurcsány Ferenc vezette szivárványkoalíció esetleges győzelme kérdésessé tenné az anyaországon kívüliek szavazati jogát.

A momentumos polgármester egészen extrém módon feleségét ültette be két gödi iskola intézményi tanácsába.

Pedig februárban tervezik bejelenteni Fekete-Győr indulását az előválasztáson.

Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói, akiknek nem szól másról a terve, mint a zsákmányszerzésről – hangsúlyozza Pityinger László.

Újabb jelöltek az olimpiaellenes párt kampányában.

A baloldali főpolgármester ismét az autósok és a sportszerető emberek üldözésébe kezdett.

A boszorkánykonyha fortyogó bugyrai.

Miközben több balliberális párt oltásellenes kampányt folytat, Hiesz György titokban, az első beoltottak között juthatott szérumhoz.

A ballib közgazdászok kizárólag adóemelésben és új közteher kivetésében képesek gondolkozni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Aki teheti, ne induljon útnak.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

Bemutatkozott a Predator.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

Oresnyik vs. Arrow 3.

A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.