Sorra adja a megbízásokat gyalázkodó tanácsadójának Göd polgármestere
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal bármilyen szélsőséges gyalázkodást elnéz saját soraiban.
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal bármilyen szélsőséges gyalázkodást elnéz saját soraiban.

Donáth Annának és társainak a digitális diktatúra kiteljesedése a céljuk. Ettől nevetséges, amikor sajtószabadságról írnak.

Képzeljük el egy pillanatra a tévészékház előtt sírva fakadó Szél Bernadettet, amint Vlagyimir Putyinnal tárgyal!

A politikus 2018-ban is itt indult, akkor Csenger-Zalán Zsolt fideszes jelölttől kapott ki.

Helyi konzultáción kérdezné meg a Fidesz a bérlőket, s ennek alapján módosítanák a lakástörvényt.

Az előválasztás kapcsán tört ki a konfliktus az MSZP és a Momentum között.

Fekete-Győr András szerint a független országgyűlési képviselő a korrupció elleni harc „védőszentje”.

Minap Fekete-Győr Momentum-vezér sokat sejtetőn ilyet mondott: „Példát kell statuálni azokkal az emberekkel, akik ezt a rendszert működtették.”

A külügyi államtitkár szerint a baloldali ellenzék azt szeretné, ha csak Brüsszelre várnánk.

Fekete-Győr azt hazudta, a DK szövetségesei nyomására belement, hogy egy esetleges kormányváltás után nem nyúlnak hozzá a határon túliak szavazati jogához.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

A magyar kormány ezután is teljesíteni fogja vállalásait.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Fokozódik az amerikai nyomásgyakorlás Teheránnal szemben.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.

A Paris Saint-Germain sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem áll az élen, míg a kupából hétfőn címvédőként esett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.