Látványos jégszoborfesztivál Moszkvában + galéria
Idén akár a periódusos rendszert is láthatják jégből az oda látogatók.
Idén akár a periódusos rendszert is láthatják jégből az oda látogatók.

A baleset miatt rövid időre leállt a közlekedés az egyik moszkvai metróvonalon.

Legalább 35 járat késett és további négy járatot töröltek a havazás miatt.

Az egyik hírcsatorna munkatársai összegyűjtöttek egy csokorra valót a moszkvai metróban történt erőszakos esetekből.

Az amerikai vállalkozó meghívását megerősítették a moszkvai MI-konferencia szervezői.

Orbán Viktor tusványosi beszédét követően a nyugati politikusok egy része elkezdte felvállalni a fősodortól eltérő álláspontját.

Alig 2 óra 15 perc alatt megtehető majd az út.

A Moszkvai területen, Szergijev Poszadban található Zagorszki optikai és mechanikai üzemben történt a baleset.

A terv egyáltalán nem eredeti, történelem során volt már hasonlóra példa.

Lehet, hogy korán temettünk mindent és visszatér a viszonylagos normalitás korszaka?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője videójában elmagyarázta, mi a különbség a két politikai oldal között.

Tragikus végkifejlet.

Előállította a rendőrség a férfit, aki azt üzente a Békemenet résztvevőjének: „Széttaposom az arcodat”.

Az összesített számok rácáfolnak Magyar Péter állítására.

Erre nem számított senki.

„Amikor a győzelem és a jókedv kéz a kézben jár.”

Meg is szólalt az ügyben.

Prominens személyiségek mondták el, miért vettek részt a Békemeneten.

Itt a heti előrejelzés.

Számos dokumentum beszerzését könnyíti meg a lehetőség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.