Nem diszkriminatív a muszlim fejkendő viselésének betiltása
Az Európai Unió Bírósága szerint a látható vallási jelkép viseletét megtilthatja a munkáltató.
Az Európai Unió Bírósága szerint a látható vallási jelkép viseletét megtilthatja a munkáltató.

Noha megszűnt a kötelező maszkviselés, viselését a munkáltató kötelezővé teheti munkavégzés közben.

Három meglepő okot tártak fel, amelyek nagyban aláássák a munkahelyi motivációt és veszélyeztethetik mentális egészségünket.

Most a fokozatos nyitás egymást követő lépéseivel meg kell majd tanulnunk összeegyeztetni a régi és az új életünket.

„Újabb 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatja a kormány a versenyképesség növeléséhez szükséges programot” – jelentette be Szijjártó Péter.

Továbbra is szükség van az állami támogatások fenntartására a szakszervezeti szövetség szerint.

Magyarországot a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszíne közé választotta az amerikai Site Selection magazin.
Dömötör Csaba elmondta, a 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki

Vissza kellene állítani ünnepeinket eredeti tartalmukkal. Újra meg kellene tanulnunk ünnepelni.

A felhasználóbarát felületet díjmentesen használhatják a cégek és leendő munkavállalóik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.