Csökken az amerikai munkanélküliség, de még mindig igen magas
A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma még mindig majdnem tízszerese az egy évvel korábbinak.
A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma még mindig majdnem tízszerese az egy évvel korábbinak.
A kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett az új álláshelyek száma.
Itthon 92 ezer fővel, míg a hasonló lakosságszámú Svédországban 150 ezer fővel nőtt a munkanélküliség.
A koronavírus-járvány gazdasági következményei látszanak az április-júniusi munkaerőpiaci adatokon.
A munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliséggel szembeni harcot kell finanszírozni – mondta a miniszter.
A járvány Magyarországon nem okozott jelentős elbocsátási hullámot a nők és a 25 év alatti fiatalok közt.
Megmaradnak a munkavállalókat támogató lehetőségek, de jelentős keret jut az álláskeresési támogatásokra is.
Megállt az álláshelyek számának esése, és hamarosan ismét emelkedés várható – vélekednek az elemzők a legfrissebb munkanélküliségi adatokról.
A kormánytámogatással 225 ezer munkahelyet sikerült megvédeni, mondta az ITM államtitkára.
Közzétette a március–májusi három foglalkoztatási adatokat a KSH. Az álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
Az ellentüntetők megakasztották a felvonulást. A főszervezőtől kaptak hideget, meleget.
A közeli ismerős döbbenetes dolgot árult el.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Szoboszlai Dominik az utolsó percekben a meccset is megnyerhette volna csapatának.
Magyarovits Zoltán szerint éveket spórolhatunk, ha nem saját tapasztalatból jövünk rá, mi vezet zsákutcába.
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe kétéves gyerekét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.