
Nagy István, a mezőgazdasági tárca vezetője jelezte: Munkaszüret néven indul el egy idénymunkás-kereső portál.
Új, korábban nem tapasztalt munkaerőpiaci folyamatokat indított el a koronavírus-járvány. A munkaerőhiány miatt évek óta nem betöltött pozíciókért most megindult a roham.
A járvány miatt százezrek veszíthetik el állásukat. Arra viszont van remény, hogy az emberek ne legyenek sokáig munkanélküliek. Ha lecseng a válság, újra lendületbe jöhet a gazdaság.
Eltérő módon kezelik a járvány miatt szinte egyik napról a másikra kialakult gazdasági válságot a világ országai. A munkanélküliség gyors megugrásától viszont mindenhol tartanak.
Az Európai Bizottság elismeri a magyar foglalkozáspolitika eredményeit, így többek között a munkanélküliség csökkentését és a bérek emelkedését is – mondta Bodó Sándor.
A 2019. november-2020. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 498 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett.
A foglalkoztatás és a munkanélküliség tavaly november és idén január közötti háromhónapos időszakra vonatkozó adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tavalyi 11,4 százalékos béremelkedés után elképzelhető, hogy az idén csak egyszámjegyű emelkedés lesz, és az infláció miatt a reálbér-emelkedés lassulhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.