Negyed évezrede a zálogpiacon
Interjú Majtényi Kálmánnal, a BÁV Zrt. igazgatósági tagjával.
Interjú Majtényi Kálmánnal, a BÁV Zrt. igazgatósági tagjával.

Ledényi Attilával az Art Market Budapest változásairól is beszéltünk.

Az utóbbi időben mind jobban figyelnek a kelet-közép-európai alkotókra a nemzetközi gyűjtők.

Százmillió felett kelt el két kép a Kieselbach Galéria tavaszi árverésén.

A csütörtöki aukción nagyjából húszan vettek részt személyesen, a győztes ajánlat egy magángyűjtőtől érkezett.

A feje tetejére állt világról beszélgettünk Gereben Katalin műtárgypiaci szakértővel.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta, Dulcy Rodriguez ideiglenes elnök vezette venezuelai kormányzat jelenleg jó munkát végez és jó kapcsolatot sikerült kialakítani vele.

Az összetűzésekben a biztonsági erők 17 tagja és 31 civil is életét vesztette.

Napi külpolitikai hírösszefoglaló.

Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.

A szövetségi kapitány büszke a játékosaira az Európa-bajnokság után, de látja, hogy hol kell még fejlődniük.

Rumen Radev, Bulgária volt elnöke részletesen beszélt döntésének hátteréről és az ország helyzetéről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.