– Családi vállalkozásoknál mindig nagy kérdés, hogy a második generáció belép-e az örökségbe, és ha igen, hogyan. Ákosnál miként dőlt el, hogy a galéria munkatársa lesz?
Kieselbach Ákos: Organikusan alakult. Gyerekkoromtól kezdve jártunk kiállításokra, művészeti vásárokra itthon és külföldön. Édesapám annyira izgalmasan mesélt a művészetről, hogy ezeket a programokat sosem éreztem unalmasnak. Hamar elkezdtem felismerni a nagy mestereket, a stílusokat, és a pozitív visszajelzés még inkább arra inspirált, hogy nyitott szemmel járjak. Nyolcéves koromtól kezdve nagyon érdekeltek a graffitik, az óbudai harisnyagyár egykori épületéhez jártam ki rendszeresen a nagymamámmal. De a szüleim külföldi nagyvárosokban is hajlandók voltak kiutazni velem a külvárosba, hogy ott megnézzük – az akár művészi értékű – falfirkákat, amelyekről rengeteg fotót készítettem. Erre a vizuális érdeklődésre igazából könnyű volt ráigazítani a képzőművészetet, ami születésem óta körülvett.
Kieselbach Tamás: Bárhol jártunk, arra kértem Ákost, hogy tudatosan figyelje meg a környezetét, mert amit látunk, az becsatornázható a szakmánkba. Ezzel azt is tudatosítani akartam benne, hogy a műkereskedő munkája folyamatos élmény- és örömforrás. Ha utaztunk, valóban sokat mentünk múzeumba, de az volt a megállapodás, hogy a vidámparkot sem hagyjuk ki, és együtt ülünk fel a hullámvasútra, hogy az is közös élmény legyen.

– Milyen területen tanult tovább?
K. Á.: Glasgow-ban diplomáztam művészettörténet szakon. Az egyetem alatt egy privát műkereskedő személyi titkáraként szereztem gyakorlatot Londonban, majd dolgoztam a Christie’s aukciósháznál. Hazatérve a képcipeléstől kezdve az árverési katalógus szerkesztésén keresztül besegítek mindenben, 2019 óta vezetem az aukciókat, illetve sokat foglalkozom a webshoppal, ide vadászok műtárgyakat hazai és külföldi portálokról.
K. T.: A kincskeresés szenvedélye Ákost is hajtja, ez zsigeri érdeklődés a részéről. Azt hittem, hogy a vizuális memóriám nagyon erős, de a fiam sokszor gyorsabb, ügyesebb, és ez nagy öröm egy apának. Ha valaki személyes ismerősként köszönt egy XVII. századi kismestert, felismeri a művészetének jellegzetességeit, és meg tudja mondani, hogy két éve hol láttuk egy másik művét, ezt a képességet a műkereskedelem jutalmazza, kvázi pénzzé tehető.
K. Á.: Régen folyamatosan azt játszottuk, hogy megbeszéltük, egy múzeumban melyik a három legjobb kép, melyiket választanánk magunknak és melyiket tartjuk műkereskedelmi pozícióból a legértékesebbnek. Egy étteremben melyik ételt tartjuk kiemelkedőnek vagy egy filmben melyik jelenet hatott ránk leginkább.
K. T.: Mert minden szakmához jól jön, ha valaki meglátja az összefüggéseket, ha kiszúrja a minőséget. És az is fontos, hogy olyan pillanatokat keressünk, amelyek hatnak ránk. A mi munkánkban rengeteg az elevenség, az izgalom, és fantasztikus, hogy ezt meg tudjuk osztani egymással. Úgy látom, hogy Ákosban is kialakult egy kifinomult rezonálási képesség, ami nagyon fontos a művészetek terén. Nemcsak ismeri a kánont, de túl is lépett már a mások által rögzített kapaszkodókon. Érzékeny szemmel, nyitott lélekkel, spontán tud rezonálni a művekre. Ez óriási dolog, és messze túlmutat a képzőművészet szféráján.