A galéria péntek esti tájékoztatása szerint a nagy érdeklődés mellett zajló aukción sosem látott hazai rekordok születtek. Kondor Béla Műtücsök felbocsátása című képe 120 millió forintos leütésével megnégyszerezte a festő korábbi életműrekordját. A kép 75 millió forintról indulva kúszott fel a rekordösszegig – közölték.
Kieselbach Tamás galériavezető azt mondta, Kondor ezen műve kivételes ritkaság:
egy aranyfényű ikon, csak a Darázskirályhoz mérhető, gyűjtőknek való főműve a kondori életműnek. Két évtizeddel ezelőtti felbukkanásakor is szenzációnak számított, ahogy ma is.
A különleges ikon igazolta az előzetes várakozásokat, beleértve az online licitálók közötti párharcokat – tette hozzá a galériavezető.

Keserü Ilona, a neoavantgárd világhírű képviselője Sírkövek 2. című, 1967-es képe 48 millióról szárnyalta túl az élő magyar festők eddigi árverési csúcsát, amelyet szintén egy Keserü-kép tartott 55 millió forint leütéssel, a Marilyn és a tenger. A most rekordot döntő Sírkövek 2. a festő legjellegzetesebb motívuma, a balatonudvari szív alakú sírkövek egyik legelső feldolgozása. Kieselbach Tamás szerint Keserü nagy, vörös-rózsaszín-narancs festménye léptékében és nyelvezetében is különleges kvalitású kulcsmű. A kép először jelent meg a műtárgypiacon, felbukkanása kivételes szenzáció – hangsúlyozta.

Keserü egyik másik képe, az 1976-os Jelek (Lebegő formák) című festmény 8,5 millió forintról indulva kelt el 20 millióért. A galéria tájékoztatása szerint hazai életműrekordot döntött Kassák Lajos Egyesült Államokból hazakerült, 1958-as absztrakt alkotása, a Kompozíció #7, amely 42 millió forintról jutott 55 millióig. A festmény a legendás galériás, Denise René 1960-as kiállításáról került egy amerikai gyűjtőhöz, Singerhez Ohióba. Életműrekordot döntött még Veszelszky Béla pointillista absztrakt főműve, a Tájkép (1959-60 körül), amely 24 millióról indulva érte el a 34 millió forintos csúcsot, míg Korga György Terelés című pop-art festménye 7 millióról indulva kelt el 16 millióért, így túlszárnyalta a festő eddigi hazai aukciós rekordját. Hortobágyi Endre 1995-ös Organikus kompozíciója szintén 24 millióról kúszott fel 30 millióig.