Nagy István: Máriapócs szakrális és szellemi központjává vált a magyarságnak
„A lényeg nem a kőben és a képben, hanem a közösségben van, mely megtartja hagyományait, és így élteti a várost.”
„A lényeg nem a kőben és a képben, hanem a közösségben van, mely megtartja hagyományait, és így élteti a várost.”

Az egyik a nevelésüggyel, a másik pedig a vidékfejlesztéssel foglalkozik – jelentette be Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.

A belföldi élelmiszer-termelés és -eladás mindennél fontosabbá vált.

Nagy István: A két fél közötti együttműködés biztosítja a nyugodt és biztonságos fejlődést.

Eredményes találkozón vagyunk túl Nagy István agrárminiszterrel és Norbert Linsszel, az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságának elnökével – írta az európai parlamenti képviselő.

A tárcavezető szavai szerint az ukránnak nevezett gazdák valójában amerikai, szaúdi és holland cégek, illetve befektetők.

„A magyar érdek az első és legfontosabb!” – hansúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Már tizenkétezer települési értéket, 150 kiemelkedő nemzeti értéket és 87 hungarikumot tartanak nyilván.

Az agrárminiszter szerint a szélsőséges időjárásnak kiszolgáltatva felértékelődik a kenyér és a dolgozók munkája.

A rendezvénysorozat, ahol a helyiek bátran képviselik önmagukat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.