Szijjártó Péter: Ha a NATO-t bővítjük, az uniót miért nem?
A külgazdasági és külügyminiszter szerint csak a bővítéssel lehet erősíteni Európát.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint csak a bővítéssel lehet erősíteni Európát.
A Die Presse német lapban megjelent véleménycikkben azt boncolgatják, hogy Magyarországot ki kellene zárni a NATO-ból.
„Brüsszelben pezsegnek a találgatások” arról, hogy a bizottság jelenlegi elnöke újraindul-e a tisztségért.
Egy holnap megjelenő interjúban mondta el kendőzetlen véleményét a házelnök.
A román védelmi miniszter hétfőn még cáfolta, ma már megerősítette az információkat.
Románia addig fogja támogatni Ukrajnát, amíg ez szükséges – mondta Klaus Johannis román államfő.
The war in Ukraine, the role of the US in it and the Hungarian nation's mission were the subjects of Tucker Carlson's interview with the Hungarian prime minister.
Az ukrajnai háború, az USA abban játszott szerepe, illetve a magyar nemzet küldetése volt a témája annak az interjúnak, amelyet a magyar miniszterelnökkel készített Tucker Carlson.
Innen-onnan összeszedett fegyverrendszereket kell összehangolni. Az ukrán haderő megörökli a NATO kompatibilitási problémáit – írja a Világgazdaság.
Négy érvet sorolt fel a The American Conservative amerikai lap főszerkesztője Ukrajna NATO-tagsága mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter még ellenzéki véleményformálók szerint is gyengén szerepelt.
A főszezonban idén is sokan használtak SZÉP-kártyát.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjába posztolt.
A rendőrség nyomoz.
„Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak.”
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
„Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak.”
A Fidesz frakcióvezetője megunta, hogy a „balos és liberális újságírók/propagandisták másfél hete lapítanak az ügyben”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.