Precíz fenevad
Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: Magyarország érdeke az, hogy Lengyelország a regionális együttműködés fő keretének továbbra is a V4-ek partnerségét tekintse.
Szerintünk a honvédelem nemzeti ügy, amely három pilléren alapul: a Magyar Honvédség katonai képességein, a NATO-szövetség és a magyarok hazafias elkötelezettségén.
Aktuális védelempolitikai kérdésekről és a két ország védelmi szektorát érintő együttműködési lehetőségekről egyeztetett Peter Hultqvist svéd védelmi miniszterrel Stockholmban.
Belülről Törökországban nézik a legrosszabb szemmel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, a megkérdezettek alig 21 százaléka nyilatkozott támogatóan.
Ha egy politikusnak a külhoni magyarok nem fontosak, az itthon élők sem lesznek azok. Ne legyen kétségünk! Akkor neki valami, valaki más fontos – írta az államtitkár.
Az orosz fenyegetés árnyékában Lengyelország nem sajnálja a pénzt hadseregének fejlesztésére. Az ország védelmi költségvetése már így is meghaladja a NATO-ban előírt GDP-arányos két százalékot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az M5 élőben közvetíti a legizgalmasabb pillanatokat.
Szentkirályi szerint Budapestnek jelenleg főpridemestere van főpolgármester helyett, pedig a városnak vezetőre lenne szüksége.
Délutáni útinform.
Parents and doctors are sounding the alarm: the Austrian parliament is set to adopt a dangerous bill.
Ukrajna támogatásának árát és a multik profitját a magyar családokkal fizettetnék meg – hangsúlyozták Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
Az ügyről a kerület polgármestere számolt be.
Amíg a világ nagy részén a Nissan Leaf érkezésének örülnek, a Közel-Keleten bemutatkozott a Patrol PRO-4X.
Ukrajna támogatásának árát és a multik profitját a magyar családokkal fizettetnék meg – hangsúlyozták Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
Az ügyről a kerület polgármestere számolt be.
Amíg a világ nagy részén a Nissan Leaf érkezésének örülnek, a Közel-Keleten bemutatkozott a Patrol PRO-4X.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.