Nincs még veszve a NATO
Ünnepi helyett inkább paprikás hangulatban gyűltek össze kedden Londonban az Észak-atlanti szövetség vezetői a szervezet 70 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.
Ünnepi helyett inkább paprikás hangulatban gyűltek össze kedden Londonban az Észak-atlanti szövetség vezetői a szervezet 70 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a NATO a jövőben is a világtörténelem legsikeresebb védelmi szövetsége maradjon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a londoni találkozón.
Nincsen feszültség a NATO és hazánk között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint. Magyarországot a NATO egyik legmegbízhatóbb partnereként definiálta.
Árulkodnak, hazudoznak, fenyegetnek, mert gyengék. Szimbolikus konfliktusokat gerjesztenek, mert a valódi konfliktusokat nem tudják kezelni.
Magyarország azt szorgalmazza, hogy „a politikai korrektség és a képmutatás elhagyásával a nemzetközi közösség végre világosan beszéljen” a keresztény közösségeket érő támadásokról.
Még a magyar európai parlamenti (EP-) képviselők között is alig akadnak olyanok, akik a transzparencia jegyében magyarul blogolnak az unió tevékenységéről.
A NATO intézkedéseket készített elő és megfelelő erőkkel is rendelkezik a három balti ország – Észtország, Lettország, Litvánia – és Lengyelország védelméhez – mondta kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Londonban, ahol az észak-atlanti szövetség kétnapo
A geopolitikai kapcsolatok, a katonai fenyegetések, a védelmi kiadások kényes kérdése, valamint a szövetség jövője lesznek a fő témák a NATO ma kezdődő csúcstalálkozóján.
A miniszterelnök Londonba utazik a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára, majd Japánban megnyitja a „Kincsek Budapestről” című kiállítást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.