Moszkva „hasznos idiótaként” tekint Olaf Scholz kancellárra
Kínos magyarázkodásba kezdett Berlin a kiszivárogtatási botrány ügyében.
Kínos magyarázkodásba kezdett Berlin a kiszivárogtatási botrány ügyében.
Német katonai vezetők a Krími híd lerombolásáról beszéltek, Boris Pistorius német védelmi miniszter megszólalt az ügyben.
A Zöldek szerint Scholz nem bízik az ukránokban
Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn Podgoricában találkozott a montenegrói külügyminiszterrel.
Az osztrák jobboldal azt követeli, hogy Karl Nehammer kancellár azonnal tisztázza a helyzetet a franciákkal, a britekkel és a németekkel.
Egy tűzoltót és egy rendőrt is sérülésekkel szállítottak kórházba.
A katonai vezetők úgy dobálóznak országok és népek sorsával, mintha éppenséggel a vasárnapi ebédről beszélgetnének.
Koreografáltnak nevezte az orosz kormány akcióit a német védelmi miniszter.
A német fővárosban, Berlinben őrizetbe vettek két embert a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő két feltételezett terrorista tagjának felkutatásával összefüggésben – közölte vasárnap reggel az alsó-szászországi állami bűnügyi hivatal.
Így tüntették volna el a német közreműködés nyomait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Komoly bírságot postáznak ki az autósoknak, csakhogy az ominózus szabályt nem is olyan könnyű betartani.
„Ha a határvédelem közös felelősség, akkor a tehernek is közösnek kell lennie.”
Olyan szakmákat oktatnak, amelyek Nyugat-Európában még gyerekcipőben járnak.
Ryal Lochte a felesége vádja szerint a gyerekeik előtt is drogozott, a hatszoros olimpiai bajnok elvonóra került.
Több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság.
Nem tudnak tovább növekedni, inkább csökkenés figyelhető meg a támogatottságukban.
Egy kutatás szerint Kijev messze van az EU-tagsági kritériumoktól.
Több száz szabálytalan eszközt talált a fogyasztóvédelmi hatóság.
Nem tudnak tovább növekedni, inkább csökkenés figyelhető meg a támogatottságukban.
Egy kutatás szerint Kijev messze van az EU-tagsági kritériumoktól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.