Ha már Magyarországot a szinte minden ideológiai oldalt képviselő német politika hazug vádakkal támadja, akkor beszéljünk azokról a kétes jogi állapotokról, amelyek a józan ész és az úgynevezett európai normák alapján
Németországban is erősen megkérdőjelezhetők.
A német jogállamiságról legtalálóbban egy könyveiről ismert német bíró, Thorsten Schleif nyilatkozott a Tichys Einblick magazinnak. Arra a kérdésre, hogy létezik-e az alaptörvényben megkövetelt független igazságszolgáltatás, azt válaszolta:
„Ez Németországban soha nem létezett. Az iskolában megtanultuk, hogy létezik a hatalmi ágak szétválasztása, hogy az igazságszolgáltatás a harmadik hatalmi ág a törvényhozó és a végrehajtó hatalom mellett. Németországban azonban ez a szigorú szétválasztás nem létezik. Ez például abban nyilvánul meg, hogy a bíróságok nem önkormányzati szervek, hanem az adott tartomány igazságügyi minisztériumának vannak alárendelve, és az igazságügyi minisztérium dönti el, hogy ki lesz egy regionális bíróság elnöke vagy egy járásbíróság igazgatója. A minisztérium az egyes bírák előléptetését is befolyásolja ezeken a posztokon keresztül. Thomas Fischer volt szövetségi törvényszéki bíró egyszer azt mondta, hogy meggyőződése szerint egy bizonyos fizetési fokozaton túl semmi sem történik pártpolitikai háttérzene nélkül. Egyet kell értenem vele. Ez a hatalmi ágak szétválasztásának elvének olyan felpuhítása, amelyet aligha vesz észre valaki. Ez a Német Birodalomig, majd a Hitler által szándékosan bevezetett 1935-ös bírósági alkotmányrendeletig nyúlik vissza, amelyet a mai napig nem töröltek el.”
Ha a német jogállamiság szereplőit vizsgáljuk, akkor kezdjük felülről, nézzük meg, hogyan nevezik ki a hatalmi ágak egyes vezetőit!
Angela Merkel a CDU/CSU helyettes frakcióvezetőjét, Stephan Harbarthot úgy emelte át a parlamentből szövetségi alkotmánybíróságba, majd nem sokkal később annak elnöki posztjára, hogy annak semmilyen bírói tapasztalata sem volt.
Nancy Faeser belügyminiszter és a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, Thomas Haldenwang 2022-ben olyan jogilag nem definiált kifejezéseket vezettek be olyan alacsony szintű cselekmények üldözésére, mint például „az állam delegitimálása”, amelyek nem szerepeltek a német büntető törvénykönyvben. Erre beiktatták a 188. cikkelyt, amelynek tartalma lényegében megegyezik az NDK 1968. évi büntető törvénykönyvének 220. cikkelyével, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntette az állami szervek vagy társadalmi szervezetek tagjainak nyilvános becsmérlését vagy rágalmazását. De Faeserék még rátettek egy lapáttal, és három évre emelték a büntetés mértékét.